Vasárnap, a dordrechti world tour-viadal (és a kvalifikációs sorozat) utolsó napján biztossá vált: a férfiváltónk is ott lesz a milánói olimpián.
A dordrechti world tour-verseny szombati napján, amikor bejutott a Jászapáti Péter, Nógrádi Bence, Moon Wonjun, Tiborcz Dániel összetételű négyes az A-döntőbe, még csak halkan mondtunk ki, vasárnap már világgá kiabálhattuk: ott lesz a milánói olimpiai a férfiváltó!
A fiúk a hollandokkal, az olaszokkal és a Liu testvérekkel felálló kínaiakkal állhatott oda a rajtvonalra az A-döntőben, a feladat pedig egyértelmű volt: állva kell maradni és semmiképpen sem szabad olyan „kontaktba” belemenni, amelyik sárgalapos büntetést vonna maga után – figyeltek is erre a fiúk, higgadtan, nyugodtan korcsolyázva értek célba a negyedik helyen.
Ez volt a nap (a verseny és a sorozat) utolsó száma, de számunkra a vasárnap is szépen kezdődött: a fiatal Végi Diána Laura remekül teljesített 500 méteren a vigaszágon, feljutott a „főtáblára”, igaz, az ötös pozícióból indulva nem tudta megváltani a világot, ám esetében nem ez a lényeg, sokkal inkább az, hogy pályafutása során először léphetett jégre egy world tour-viadal délutáni, döntős programjában. Moon Wonjun ezt már többször abszolválta: vasárnap ezer méteren rajtolhatott a negyeddöntőben, ott ötödikként ért célba.
A versenynap végén Bánhidi Ákos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség gyorsasági ágazati igazgatója értékelte a kvalifikáció során elért eredményeket:
„A kvalifikációs eredményeink megfelelnek az előzetes számításainknak, reménykedtünk két váltó olimpiai indulásában, sőt, hároméban is, ám részben a mezőny erőssége, részben a nehézségeink miatt, a fiúk esetében nehéznek tűnt a feladat. Borzasztóan sajnálom, hogy a női váltó nem lesz ott Milánóban, ha Jászapáti Petra nem sérül meg, a lányok játszva megszerzik a kvótát… A srácok a harmadik kvalifikációs versenyen csak centikkel maradtak le a negyeddöntőben a hollandoktól és a dél-koreaiaktól, aztán a helyosztó futamban a világ egyik legjobb csapatát, Kanadát is megverték, vagyis az látszott, hogy egyre jobban összeáll minden, kétségtelen, hogy Dordrechtben a szerencse is mellénk állt. A fiúk tudták, hogy három, azonos képességű csapat együtt futása hozhat ütközést, így tudták, ott kell lenniük az ellenfelek nyakán. Ott voltak. Ennek lett jutalma a döntő, és a milánói repülőjegy.”
Bánhidi Ákos a megszerzett kvóták kapcsán kifejezetten hangsúlyozta, a sportágban élők és dolgozók együttes erőfeszítéseinek eredménye ez a jó eredmény, az, hogy két-két női és férfi versenyzőnk indulhat az olimpián, ahol jégre léphet a férfi- és a vegyesváltó is:
„Jelenleg a reális helyünk a középmezőny tetején van, közvetlenül az élmezőny után. Újabb világklasszisokat kell találnunk, nevelnünk, olyanokat, akik képesek egy teljes sort a magasba emelni. Még nem tartunk itt, de azt hiszem, megint bizonyítottunk, s erre tényleg nagyon büszke vagyok. A magyar short track az elmúlt tizenöt évben történelmet írt, az kitörölhetetlen a könyvekből, ám a nehézségek után sem szűnt meg létezni – a veszteségeink ellenére is ott vagyunk a térképen.”
WORLD TOUR-SOROZAT, 4. ÁLLOMÁS, DORDRECHT
Férfiak. 1000 méter: Rim Dzsong Un (dél-koreai) 1:25.877, 2. Liu Shaoang (kínai) 1.26.023, 3. P. Sighel (olasz) 1:26.094, …32. Moon Wonjun, …49. Tiborcz Dániel, …75. Jászapáti Péter. Váltó (5000 méter): 1. Hollandia 6:48.679, 2. Kína 6:48.724, 3. Olaszország 6:48.842, 4. Magyarország (Jászapáti Péter, Moon Wonjun, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel) 6:50.327. Nők. 500 méter: 1. Courtney Sarault (kanadai) 42.695, 2. Stoddard (amerikai) 42.999, 3. Brunelle (kanadai) 43.031, …19. Végi Diána Laura, …42. Somogyi Barbara, 43. Kónya Zsófia. 1500 méter: 1. Kim Gilli (dél-koreai) 2:26.306, 2. Sarault 2:26.443, 3. Csoj Min
Header képhez felhasznált képek forrása: Rino Vanhooren @t7_media_sport

