Meglátogatta rövidpályás gyorskorcsolyázóinkat Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke – a csütörtöki edzésen természetesen a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, Kósa Lajos is jelen volt.
Széles mosollyal az arcán lépett be a Gyakorló Jégcsarnokba csütörtökön délelőtt Gyulay Zsolt – a jégpálya felé menet a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke elárulta, hogy duplán jókedvű.
„Régen sokat jégkorongoztunk, úgyhogy engem már az felvillanyoz, ha tudom, hogy hamarosan egy jégpálya közelében lehetek – mondta Gyulay Zsolt. – Emellett a short track mindig is lenyűgözött, szerintem az egyik leglátványosabb téli sportág – az a sebesség például, amellyel bemennek egy-egy kanyarba a versenyzők, mindig elképeszt.”
A MOB elnöke érdeklődéssel figyelte korcsolyázóink edzését, s közben ugyanilyen érdeklődéssel hallgatta Bánhidi Ákost – a MOKSZ gyorsasági ágazati igazgatója némi hátteret adott a felkészülés kapcsán, no meg persze a kvótaszerzési esélyekről is beszélt.
Merthogy október 9-én Montrealban veszi kezdetét a négy állomásból álló kvalifikációs sorozat, amelynek a végén remélhetőleg minél több kvótát „hoznak” haza a mieink.
Ebben reménykedik Gyulay Zsolt is, abban pedig biztos, hogy Milánó és Cortina d’Ampezzo fantasztikus olimpiát rendez, s azt is leszögezte, hogy bár az elmúlt években érték vérveszteségek a csapatunkat (legutóbb például Jászapáti Petra szenvedett keresztszalag-szakadást), ám ennek ellenére: „Nagyszerű versenyzőink vannak, tapasztaltabbak és fiatalok egyaránt, akik kellő önbizalommal indulhatnak a kvalifikációs világkupaversenyekre.”
Mindezt Kósa Lajos MOKSZ-elnök csak tovább fokozta azzal, hogy: „Magasra tettük a lécet, hiszen az előző két olimpiáról aranyéremmel térhettünk haza, sőt Pekingből elhoztunk két bronzot is, de inkább azt hangsúlyoznám, hogy Torinó, vagyis 2006 óta mindig szereztünk pontot, s jó lenne, ha ez a sorozat nem szakadna meg. Jászapáti Petra sérülése miatt egyéniben csökkentek az esélyeink, de én a női váltó kapcsán látok esélyt a jó szereplésre.”
Természetesen ugyanígy cél az is, hogy a férfiváltónk odaérjen a nyolc indulási hely valamelyikére (és akár a vegyes váltónk is „befusson”), s bár itt jóval nehezebb lesz a mieink dolga, Nicky Gooch vezetőedző szájából elhangzott a kulcsmondat, amely jellemez egyébként minden sportági esélylatolgatást.
„Ez short track, itt bármi megtörténhet” – mondta mosolyogva a szakember, de természetesen a felkészülésre alapozva is derűs lehet, hiszen kiváló és kemény munkát végzett a csapat, s ez reményei szerint visszaköszön majd a kvótáért folytatott kemény csatában is.
Mert afelől ne legyen kétségünk, ez a négy world tour-viadal harc lesz, mégpedig a javából.