moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. január 15.

Junior és Advanced Novice műkorcsolya és SYS OB: Nagyon büszkék vagyunk fiataljainkra

A hétvégén nemcsak a rövidpályás gyorskorcsolyázók Torinóban, hanem a fiatal műkorcsolyázók és a szinkronkorcsolyázók is jégre léptek a Gyakorló Jégcsarnokban.
A junior és az Advanced Novice korosztály, továbbá  a szinkronkorcsolyázók a magyar bajnoki érmekért versenyeztek.

Engi Klára, a pontozásos szakági igazgató osztotta meg a két nap történéseit:

– Mindkét nap, nagyon komoly, jó színvonalú versenyeket láthattunk. A pillanatnyi forma, idegállapot döntött és ez a végeredményen is látszott, hiszen az utolsó pillanatig nyitott volt, hogy ki nyeri a bajnokságot.
Nagy Dóra (SKSE) nagyszerű versenyzéssel lett bajnok az AN korosztályban Láng Júlia (MTK) előtt, úgy hogy a rövidprogramban még fordított volt kettőjük között a sorrend.  A dobogó harmadik fokára Schermann Regina (UTE) állhatott fel, de kiemelhetném az összes kis ügyes reménységet Rabb Csengét (Jégcsillag SE), Csiszér Emesét (SKSE), Szigeti Bernadettet (MTK), a miskolci Szarka Ivettet (HAV).

Nagyon biztató ez a jövőre nézve, a Szövetségnek nagy-nagy feladata, hogy ezt a jó kis csapatot hogyan tartsa szinten a jövő számára, hogy akár a következő olimpiai ciklusban kiváló hátországgá váljanak a jelenlegi élvonalnak és büszkék lehessünk mindannyiukra.

adv2

A junior női és férfi korosztályunk már közel nem hozta ugyanezt az érzést. Sajnos sok sérülés tizedelte meg a soraikat.

Medgyesi Fruzsina (Jégcsillag SE), aki az idei JGP sorozat magyar kiemelkedő egyénisége volt ősszel, novemberben szenvedett könyöksérülést. Januárban elkezdett már dolgozni, de természetesen a versenyzést még nem tudta vállalni, Hiányzott nagyon!

A nőknél Jakab Dária (UTE) mutatott biztató formát, akit az EYOF visszamondása ugyan lelkileg összetört, de ennek ellenére a kűrre nagyszerűen összeszedte magát. 16 ponttal kiemelkedett a mezőnyből és élete első junior bajnoki címét szerezte. Egyúttal a 2000-ben alapított Terták Elemér vándorserleg (Elemér bácsi 1932-ben kapott junior bajnoki serlege) boldog tulajdonosa lett! Ez a serleg a junior női magyar bajnoknak jár. Az ezüstérmet  Bátori Júlia (Jégcsillag SE) szerezte meg. A dobogó harmadik fokára Baráth Mira (UTE) állhatott fel. A negyedik  Gyarmati Kata (MAC) lett.

2

Fiaink junior bajnoki címét a senior cím után Borovoj Alexander nyerte, de a komoly teljesítmény itt még várat magára, sajnos. A fiúknál is sok sérülés volt már nyár óta, az EB kiküldetésért folytatott versengést a kűrre Maszljanko Alexandernak fel kellett adnia. A bokaszalag sérülése kiújult. Böröcz Máté (UTE), aki a rövidprogramban még csak a negyedik volt, a kűr után felkapaszkodott a dobogó második fokára. A harmadik a kűrben is a harmadik helyet megszerző Csernoch András (DSCI) lett. A negyedik helyen Szoboszlai Tamás (MAC) végzett.

A senior szinkron csapatunk, a Team Passion  mindkét nap biztató formát mutatott. A programok összeálltak és a csapat felkészült egy újabb méltó nemzetközi szezon megkezdésére. Jövő héten Salzburgban kezdik meg a menetelést.

A junior szinkron csapat, Team Diamond Laces Frostwork a szezon elején létszám gondokkal küzdött. Mostanra összeálltak, de még sok munka van előttük. Amennyiben ez a formáció egyben marad és hosszabb távon számíthatunk Rájuk, még sok örömet hozhatnak a jövőben. Ez az alapozás éve lehet a számukra.

A részletes eredményeket itt megtekinthetik:

Junior és Advanced Novice      Szinkronkorcsolya

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X