Sporttörténelmi eseményként könyvelhetjük el a műkorcsolyázók és jégtáncosok hétvégén megrendezett tesztversenyét, a technikai kontroller szerepét ugyanis nem más, mint a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) első számú alelnöke töltötte be. Alekszandr Lakernik, aki ötven éve ült először a zsűriasztalhoz, szombat délután előadást is tartott a magyar edzőknek és bíróknak a júniusban elfogadott szabálymódosításokról – ezután beszélgettünk vele.
Hogyan került közel a jég világához?
Elég későn, 11 éves koromban édesanyám levitt a jégpályára, és mivel nagyon megtetszett a sport, elkezdtem edzésekre járni. Országos versenyeken indultam, és bár nem értem el kiemelkedő eredményeket, 11 évig szívvel-lélekkel korcsolyáztam. A pályafutásom befejezése után, 1968-ban bíráskodni kezdtem, 1994-ben pontoztam először olimpián. Ugyanabban az évben beválasztottak az ISU Műkorcsolyázó Technikai Bizottságába, majd 2002-ben annak elnökévé neveztek ki, 2016-tól pedig az ISU első számú alelnökeként segítem a sportág fejlődését.
A júniusi, sevillai ISU-kongresszuson számos szabálymódosítást szavaztak meg. Az egyik legfontosabb az, hogy a bírók az eddigi –3-tól +3-ig terjedő skála helyett az idei szezontól már –5-től +5-ig értékelhetik az elemek kivitelezését. Miért volt szükség erre a változtatásra?
Az új rendszer célja elsősorban az, hogy a bírók még érzékletesebben fejezhessék ki a minőségbeli különbséget. Az elemek kiinduló pontszámát egy kicsit csökkentettük, de a kiviteli értékek kibővítésének hála, sikeres végrehajtás esetén többet lehet kihozni belőlük, a rontással viszont sok pontot lehet elbukni. Ezzel a változtatással arra szeretnénk sarkallni a korcsolyázókat, hogy csak akkor tegyenek be egy nehéz elemet a programjukba, ha már stabilan be tudják mutatni azt. A tartalom tehát többé már nem kifizetődő a minőség nélkül.
Limitálták a kűrben bemutatható négyfordulatos ugrások számát. Ez segíthet abban, hogy kiegyensúlyozottabb programokat lássunk?
Hozzájárulhat ehhez, de a legfontosabb a korrekt bíráskodás. Az, aki négyfordulatosokkal teletűzdelt programot mutat be, megnyerheti a világbajnokságot, mert ezek az elemek sok pontot érnek. Ugyanakkor a széles technikai repertoár miatt nem kell automatikusan feltornázni a művészi pontszámot: az a technikai értéknél jóval alacsonyabb is lehet, ha maga a program semmilyen. A pontoknak azt kell tükrözniük, ami akkor és ott történik a jégen.
Felvetődött, hogy a rövidprogramot és a kűrt technikai és művészi programra cserélnék. Mi a véleménye erről? Egykori műkorcsolyázóként a sportág melyik oldalát preferálja?
Matematikatanári végzettségem miatt hozzám közelebb áll a technika, de az ISU alelnökeként úgy vélem, az igazán jó produkciókban egyensúlyban van a technikai tudás és a művésziség. Az említett változtatás, amely a 2022-es olimpia után léphet életbe, azt szolgálná, hogy még különbözőbbé tegyük a rövidprogramot és a kűrt. A technikai és a művészi program közel azonos hosszúságú lenne, de az előbbiben több ugrás, forgás szerepelne, és nem engedélyeznénk, hogy vokális zenére fussák, az utóbbi viszont szabadon választható elemet is tartalmazna, és énekhang is felcsendülhetne alatta. Továbbá míg a technikai programra kapott pontok kétharmadát az elemek tennék ki, addig a művészi program esetében az előadás nyomna többet a latban, sőt, ott az elemek nehézségi szintjét sem vennék figyelembe, csak a kiinduló pontszám és a kivitelezés minősége számítana. Ezzel szorgalmaznánk, hogy a bírók jobban értékeljék az öt komponenst.
Azt a javaslatot, miszerint 15 helyett 17 éves kortól lehessen felnőtt versenyeken indulni, elutasították. Mi az oka ennek?
Véleményem szerint a kongresszus nem azért nem fogadta el ezt, mert a felvetés rossz, hanem azért, mert nem volt megfelelően előkészítve. Az egyik kérdés az, hogy miért a határidő lejárta után küldték be, miért nem hozakodtak elő ezzel már korábban. A másik, hogy ha felemelnénk a korhatárt, elég érdekesek maradnának-e a szenior versenyek, és nem válna-e izgalmasabbá a junior mezőny, főleg a női egyéni műkorcsolyában. A harmadik, hogy mi legyen a párosokkal, a javaslat előterjesztői ugyanis rájuk egyáltalán nem gondoltak. Ebben a szakágban a lányok többnyire jóval fiatalabbak, mint a fiúk, ám ha életbe lépne az új szabály, a fiúknak nagyobb lányokkal kellene megtanulniuk ugyanazokat a nehéz elemeket, ami talán nem is menne, illetve sok sérülést eredményezne. Amennyiben minden szempontból jól átgondolt formában tárják elénk, a következő kongresszuson újratárgyalhatjuk ezt a felvetést.
Oroszország évek óta ontja magából a tehetségesebbnél tehetségesebb versenyzőket. Mi a siker titka?
Az orosz iskola már az 50-es évek végétől igen magas színvonalon működik. Az számomra is érdekes kérdés, vajon mi az oka annak, hogy míg korábban rengeteg kiváló férfi korcsolyázónk volt, női viszont nem sok, addig úgy egy évtizede a lányok hirtelen a világ legjobbjai lettek, a fiúk azonban kevésbé erősek. Ez egyrészt az országos viszonylatokat tükrözi: milyen környezetben nőnek fel a gyerekek, érdeklődnek-e egyáltalán a műkorcsolya iránt, a fiúk esetleg kevésbé találják vonzónak a sportágat, mint a lányok. Másrészt ha van egy-két eredményes versenyző, az a többieket is motiválja, újabb és újabb jó korcsolyázókat termel ki – azt hiszem, ez történt a lányoknál. Párosban és jégtáncban pedig vissza kell szereznünk a korábbi dominanciát, mert bár a versenyzőink nem szerepeltek rosszul a phjongcshangi olimpián, a top 10-ben vagy még előrébb végeztek, Oroszország nem éri be ennyivel.
Mi a véleménye a magyar műkorcsolyázásról? Mit tanácsolna az előrelépés érdekében?
A magyar műkorcsolyázás az európai átlagnak megfelelő szinten van. Ahhoz, hogy egy ország igazán jó korcsolyázókat nevelhessen, számos tényező együttállása szükséges: ilyen a vezetés, a finanszírozás, az edzők, illetve a jégidő. Ha a vezetés erős, a sport fejlődhet, ha gyenge, nem várhatók nagy eredmények. Az anyagi feltételek megteremtése, az állami segítség ugyancsak fontos, hiszen a műkorcsolya nem olcsó sportág. Látom az akaratot, a lelkesedést a magyar versenyzőkben, de ahhoz, hogy a lelkesedésből siker szülessen, motiváció, rengeteg jégen töltött óra és megfelelően képzett edzők kellenek. Emellett muszáj megérteniük, hogy nem engedhetik meg maguknak azt, amit az átlagemberek. Ha hajlandók áldozatokat hozni, több esélyük van arra, hogy jó eredményeket érjenek el. Úgy vélem, a magyar vezetés azért dolgozik, hogy felemelje a sportágat, és remélem, hogy ez a meglátásom néhány év múlva beigazolódik.
Járt már korábban Budapesten? Milyennek találja a magyar fővárost?
Rengeteget utazom, így Budapesten is sokszor megfordultam már. Mindig örömmel jövök, mert szerintem ez Európa egyik legszebb városa. Néhány éve négy napig nyaraltam itt, és ha minden jól megy, most is lesz egy szabadnapom, amikor kikapcsolódhatok, sétálhatok a belvárosban. Rám fér a feltöltődés, mert október végéig még 10 szemináriumon kell részt vennem otthon és külföldön, így nem sok idő jut majd a pihenésre.
Több mint két éve dolgozik az ISU alelnökeként. Melyek voltak a legfontosabb állomásai ennek az időszaknak?
Nehéz néhány momentumot kiemelni, de a sevillai kongresszust, a javaslatok megfelelő előkészítését mindenképp ide sorolnám. A legtöbb szabályváltozásban fontos szerepet játszottam, némelyek kimondottan az én irányításommal valósultak meg. A bizottság elnökeként nagy rajtam a felelősség, sok mindennapos kötelességnek kell eleget tennem. Emellett a 2020-as kongresszusra is időben el kell kezdeni a felkészülést, úgyhogy egy pillanatra sem állhatok meg.
Melyek a legfőbb célkitűzései a jövőre nézve?
Egyrészt szeretném minden szempontból, a világ minden táján csúcsra járatni a műkorcsolyát. Másrészt rendkívül fontosnak tartom a sportág korrekt értékelését, megbecsülését, mert megfelelő bíráskodás nélkül hiábavalók a korcsolyázók és az edzők erőfeszítései.
(Bruckner Nóra – Fotó: Rosta Éva)
