moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. november 16.

Újra a jégen!

Nagy volt a riadalom, amikor szeptember végén az országos bajnokságon sérülést szenvedett Krueger John-Henry – az országváltásra vonatkozó szabályok miatt már egy éve várt az immár magyar állampolgársággal is rendelkező olimpiai ezüstérmes short trackes, hogy visszatérjen a jégre, és az első versenyén rögtön megsérült…

A fiatalabbik Krueger fiút viszont nem abból a fából faragták, aki bármit is felad. S noha pályafutása során még sohasem volt súlyos sérülése, alázattal és hatalmas akarattal fogott bele a rehabilitációba a műtét után.

Nem pánikolok, nem aggódom – na, jó, az első napokban ez talán nem így volt, de azok után, hogy láttam, hogy halad a gyógyulásom, mindez elmúlt. Újra magabiztos és erős vagyok, nem kell hogy motiváljam magam szavakkal, mert alapból motivált vagyok és pozitívan gondolkozom” – nyilatkozta John-Henry a műtét után néhány nappal.

Aztán Balatonboglárra vonult, persze nem pihenni ment a tó partjára, hanem dolgozni: a Nemzeti Kézilabda Akadémián végezte rehabilitációját.

A szakemberek az első napoktól kezdve elégedetten nyilatkoztak Krueger John-Henry hozzáállásáról, munkájáról, a magyar válogatott edzői pedig folyamatosan arról tájékoztattak, hogy nagyon jól halad John-Henry felépülése.

Meglepő volt számomra, milyen kemény munkát jelent a gyógytorna, de természetesen élsportolóként motivált vagyok és mindent megteszek azért, hogy minél hamarabb visszatérhessek a pályára” – mondta azokban a hetekben Krueger John-Henry.

És november közepén, vagyis másfél hónappal a sérülése után korcsolyát húzott!

Boldogan mondhatom, hogy fájdalom nélkül korcsolyáztam. A következő két hétben a maihoz hasonló, óvatosabb mozgásokkal a térdemet figyeljük és teszteljük. Magabiztos vagyok, tele pozitív energiával és gondolatokkal – természetesen folyamatosan tartom az orvosokkal és a fizioterapeutákkal a kapcsolatot” – árulta el a fiatalabbik Krueger fivér.

HUNSKATE Média / Kovács Erika

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X