moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. november 13.

Négyből három

Ismét bizonyítottak fiataljaink: a hétvégén Spisskában megrendezett rövidpályás gyorskorcsolya-versenyen magyar aranyérmek születtek.

A junior C és D korosztály számára volt kiemelten fontos a Danubius Series második, Spisskában megtartott állomása – és fiataljaink remekül helyt is álltak ezen a viadalon, hiszen válogatott sportolóink az érintett korcsoport két-két összetett versenyéből hármat megnyertek: győzött Csizmadia Márk, Major Dominik és Nógrádi Panka. A negyedik elsőséget is magyar short trackes szerezte meg, az MTK színeit képviselő Dobrán Flóra személyében.

Major Dominik (balról a 2.) a Pannonia Openen

A fiatalok teljesítményéről a juniorkeret edzőjét, az olimpiai bajnok Knoch Viktort kérdeztük.

„Elégedettek vagyunk a fiatalokkal – jelentette ki Knoch Viktor. – A hiányzó negyedik kategóriában Somodi Maja a második helyen végzett, így még szebb a kép. Az bebizonyosodott, hogy a régióban ott vagyunk a legjobbak között. A verseny a decemberi Európa kupára kvalifikáló versenyek egyike volt, a legfontosabb, hogy majd ott, azon a viadalon szerepeljünk jól.”

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a szakemberek merítési lehetőségei azért szerényebbek, mint más országokban, mindenképpen megállapíthatjuk, hogy kiváló edzőink vannak, hiszen a kevés versenyzőből is képesek többeket a legjobbak közé „repíteni.”

Nógrádi Panka (107-es rajtszámmal) a Pannonia Openen

„Ebben a régióban itt, Magyarországon a short track magas színvonalat képvisel, jók a körülmények, és nem minden országban teszik lehetővé, hogy a junioroknak ennyi edzésük legyen. Arról nem is beszélve, hogy az olimpiai keret körül meglévő tudás azért érezteti a hatását. De még a mostani helyzet is lehetne jobb, például úgy, hogy a meglévő három, jelentős munkát végző egyesület mellett lenne további három, ahol kis short trackeseket nevelgetnek” – mondta Knoch Viktor.

„Egyébként élvezem, hogy a palánk túloldalán állhatok, bár sokszor előjön belőlem az »én ezt nem így csináltam volna« érzése. Mindig is maximalista voltam, nálam a sport mindent megelőzött, ugyanakkor tudom, hogy nem az a cél, hogy most nyerjenek ezek a fiatalok – hosszú távon gondolkozunk. Azért úgy érzem, a versenyzők hallgatnak rám: tudják, ha úgy koriznak, ahogyan én szeretném, meg is nyerik a versenyt.”

HUNSKATE Média / Kovács Erika – Fotó: Lehotzky István 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X