moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. december 12.

Téli Universiade – Túl az első edzéseken a jégtánc párosunk

Az Universiade helyszínén, az olaszországi Trentoban versenyzőink már megkezdték az edzéseket.

A Turóczi Dóra – Major Balázs kettős szerdán és csütörtökön is pályára lépett a Jégcsarnokban, mely Trento központjától pár percre helyezkedik el. A félórás tréningen párosunk szokta a jeget és bemutatta az elemeket. Versenyzőink a munkát jó kedvűen végezték, edzőjük is elégedett volt velük.

„Elég erős mezőny jött most össze. Különösen igaz ez, ha az előző, 2011-es erzurumi Universiadéval hasonlítom össze. Az előzetesen eltervezett munkát elvégeztük, így nyugodtan várjuk a pénteki kezdést.” mondta Dóra.

„Szeretnénk az első tízben végezni, és akkor már elégedettek leszünk.”- vette át a szót párja. „Persze reméljük, hogy minél előrébb zárunk!” mosolyodott el Balázs.

IMG_7904_final

„Az orosz élmezőny lényegében teljes létszámban itt van, részben ideértve a nemzetet váltó versenyzőket is.” tette hozzá edzőjük, Berecz Ilona. „Ahogy Dóri is mondta, erős ellenfelekkel kell megküzdenünk pénteken és szombaton. Több korábbi junior világbajnok is itt van, szerdán volt olyan pillanat az edzésen, hogy a jégen lévő mindhárom páros az volt korábban. Számunkra a jó szereplés mellett az is különösen fontos az Universiadén, hogy benne legyünk a nemzetközi körforgásban és megismerjék párosunkat. A mai műkorcsolyában ez is nagyon fontos tényező.”- zárta szavait Berecz Ilona.

IMG_7914_final

A Sportország versenyzői, edzőjükkel együtt, természetesen ott voltak a tegnapi megnyitó ünnepségen. Mindketten nagy kedvvel lobogtatták a magyar zászlót, ezzel elnyerve a nézők tetszését. Ma, azaz csütörtökön reggel edzettek még egyet, majd utána kikapcsolódásként bebarangolták Trento belvárosát. Jártak a Dómban, az Abbazia di San Lorenzo-templomban és megnézték a karácsonyi piacot is.

Deregán Gábor – Trento

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X