moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2014. február 13.

Szocsi 2014: Magyar világeseményekért lobbizik Kósa Lajos

2014_02_13_Kosa_Lajos
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) vezetői a következő napokban Szocsiban tárgyalnak a nemzetközi szövetséggel annak érdekében, hogy 2016-ban Debrecen adhasson otthont a junior műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságnak – jelentette be Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke csütörtökön Debrecenben, az elutazásuk előtt tartott sajtótájékoztatón.

A MOKSZ tavaly márciusban határozott arról, hogy benyújtja a pályázatot a junior vb rendezési jogának elnyerésére. Debrecen már négy jeges világversenynek adott otthont jégkorongban és rövidpályás gyorskorcsolyában, de a “legművészibb” jeges sportágban még sohasem volt házigazda – ismertette a város polgármestere.     Kósa Lajos szerint ilyen előzményekkel Debrecen eséllyel pályázik a junior vb megrendezésére. Előzetes hozzájárulásuk már van a Nemzetközi Korcsolya Szövetség (ISU) vezetőitől, de Szocsiban még fontos tárgyalások várnak rájuk az ISU elnökével annak érdekében, hogy elnyerjék a rendezési jogot.     Emellett 2015-ben Budapesten szeretnék megrendezni a szinkronkorcsolya vb-t, amiről szintén tárgyalnak a téli olimpia helyszínén – tette hozzá.     Kósa Lajos emlékezetett rá, hogy a junior korosztály egyéniben a 13-19 éves versenyzőket, míg párosban a 21 év alattiakat jelenti.     A junior műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságot – az előzetes tárgyalások alapján – 2016. március 14. és 20. között rendezhetik meg Debrecenben – mondta a sajtótájékoztatón.

/forrás: MTI, fotó: Kovács Anikó – MOB/

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X