moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. április 3.

A hónap műhelye februárban a Szegedi Korcsolyázó Egyesület

A Szegedi Korcsolyázó Egyesület képviselői átvették a februári győztesnek járó ‘A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó 500 ezer forintos Decathlon-sportszervásárlási utalványt.

Büszke vezetők és fülig érő szájú versenyzők népesítették be a sportszeráruházlánc budaörsi központjának tanácstermét: kedd délelőtt adták át a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által kiírt „A hónap műhelye”-díj februári győztesének járó elismeréseket.

A díj a Szegedi Korcsolyázó Egyesület rövid pályás gyorskorcsolya szakosztálya lett azt követően, hogy kuratórium az év második hónapjában elért eredmények, teljesítmények alapján – valamint a közönségszavazás eredményeként – a legjobbnak ítélte a csongrádiak utánpótlás-nevelő munkáját. A címre – miként januárban – ezúttal is több száz jelölés érkezett, ám a szavazólapra már csak öt kiválasztott kerülhetett fel. Noha a szegediek az ezreket megmozgató internetes voksoláson csupán a negyedik helyet szerezték meg (azt a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztálya nyerte), a szakmai zsűri – több szempontot mérlegelve – úgy ítélte meg, hogy a Tisza-partiak produkciója érdemes a leginkább a kitüntető címre és azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalvány elnyerésére.
2013_04_03_SZegedi_KE_honap_muhelye_2
Az SZKE eredményes utánpótlás-nevelő tevékenységét jelzi, hogy a junior- és a felnőttválogatott keretben is jó néhány versenyzőjük található. Februárban a Brassóban rendezett Európai Téli Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a szakosztály sportolója, Farkas Tamás az 500 m-es távon tizedikként, a váltó tagjaként pedig a negyedik helyen végzett. A szakosztály a korosztályos országos bajnokságon hét dobogós helyet szerzett: két aranyat, három ezüstöt és két bronzérmet. A debreceni Hajdú Kupáról két első, egy második és két harmadik hellyel tértek haza a szegedi rövid pályás korcsolyások.

A díjátadón Tóth József, a MOB Héraklész-programjának vezetője és Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója is kiemelte, hogy jó helyre került a díj, utóbbi ugyanakkor megjegyezte: „A sportági szövetségek kezdeti lelkesedése, részvétele a jelölési folyamatban már a második hónapra kifulladt, ami szomorú és elgondolkodtató.”
2013_04_03_SZegedi_KE_honap_muhelye_3
Lajtos Tivadarné, a Szegedi Korcsolyázó Egyesület elnöke büszkén, már-már meghatottan vette át a díjat, s megerősítette, amit jelenlévő ifjú versenyzői is elmondtak: elsősorban sporttuházatot, mindenekelőtt egységes melegítőgarnitúrát szeretnének vásárolni az utalványokból.

„A hónap műhelye”-díj márciusi győztesére április 5-éig bárki jelölhet utánpótlás-nevelő szakosztályt az Utanpotlassport.hu című honlapon található űrlapon.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X