moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. április 1.

Harminc év után – I. Jászberényi Tavasz Kupa

Több mint harminc év elteltével rendeztek újra műkorcsolyaversenyt Jászberényben – a hétvégi Tavasz Kupán 18 egyesület közel 130 versenyzője lépett jégre.

Míg Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk a stockholmi világbajnokságon kivívta, hogy 66 év után újra indulhasson magyar páros az olimpián, addig két műkorcsolya-egyesületünk itthon szintén egy évtizedekkel ezelőtti hagyomány újjáélesztésén fáradozott. Több mint 30 év telt el ugyanis az utolsó jászberényi műkorcsolyaverseny óta, amely még a hűtőgépgyár melletti, azóta már lebontott nyitott jégpályán zajlott.

A helyi Cori-Kör Alapítvány a Magyar Athletikai Clubbal karöltve úgy gondolta, itt az ideje felélénkíteni a műkorcsolyaéletet a városban, és megszervezte az I. Jászberényi Tavasz Kupát, amelynek külön érdekessége volt, hogy a város 70-es, 80-as évekbeli eseményein még versenyzőként részt vevő Téglássy Tamara, Nagy Sándor, Bálint Csaba, Gabrieli Adrien és Gebhardt Balázs például már edzőként, bíróként, illetve a technikai stáb tagjaként tért vissza Jászberénybe.

A Tavasz Kupa keretében (a rekreációs versenyzőket nem számítva) 18 egyesület közel 130 műkorcsolyázója mérte össze tudását, a legnagyobbaktól a legkisebbekig. Így a szeniorok sem hiányoztak a viadalról – igaz, ők csak egy-egy indulóval, a Jégkorszak SE (JKOR) két versenyzőjével képviseltették magukat: a nőknél Schermann Regina, a férfiaknál Böröcz Máté szerepelt ebben a kategóriában.

Annál nagyobb volt a verseny a juniorkorosztályban, ahol ezúttal csak női résztvevőkkel találkozhattunk – az első nap után pedig Regina és Máté edzéstársa, a hibátlan rövidprogramot bemutató Szabó Cintia (JKOR) állt az élre, míg a nehezebb ugrásokat vállaló Krizsanovszki Lili (Sebestyén Korcsolya SE [SKSE]) hibái révén nem egészen kétpontos különbséggel a második helyről várhatta a folytatást. Másnap fordult a kocka, és a hat tripla ugrással összeállított kűrje Lili malmára hajtotta a vizet, aki tíz ponttal többet kapott programjára, mint Cintia, így összetettben bő nyolcpontos előnnyel győzött. A bronzérmet a februári bajnokságon hármuk közül legjobban szereplő Zsembery Katinka (SKSE) szerezte meg.

A Jégkorszak SE szenior, junior és advanced novice versenyzői: Szabó Cintia, Virányi Laura, Schermann Regina és Böröcz Máté

Hasonló volt a helyzet az advanced novice (10–15 éves) lányoknál, ahol meglepetésre az ebben a korosztályban most bemutatkozó Virányi Laura (JKOR) futotta a legjobb rövidprogramot, minden tervezett elemét, köztük a dupla axelt is hibátlanul mutatta be. Így megelőzte a kategória országos bajnokát, Ekker Lénát (SKSE), aki toronymagasan nyerte a versenyeket a szezon során, ám most két komoly rontás is becsúszott programjába. Habár Léna ezúttal a kűrben is messze elmaradt egyéni legjobbjától, a betervezett öt tripla ugrás így is hozott annyi pontot a konyhára, hogy meg tudja fordítani a verseny állását, és megszerezze az aranyérmet Laura előtt. A bronzérmet az országos bajnoki ezüstérmes Csombok Zsüliett (Jégcsillag SE [JCS]) nyakába akasztották, aki már szintén megpróbálkozott egy tripla ugrással programjában.

A fiúknál egyedüli indulóként Hortobágyi Dominik (Magyar Athletikai Club [MAC]) nyert, aki februárban még az intermediate novice (10–15 éves) korosztályban lett országos bajnok. Abban a kategóriában most az ő és a bajnoki ezüstérmes távollétében az akkori bronzérmes, Bődi Patrik (Pavuk SE [PSE]) vitte el az aranyat. És ugyanez volt a helyzet a lányoknál is, ahol a győri Béres Réka (Győri ETO [ETO]) a március eleji Óbuda Skating Cup után már a második győzelmét ünnepelhette, amelyet ráadásul új egyéni csúccsal szerzett meg.

Intermediate novice fiúk dobogó: 1. Bődi Patrik, 2. Pesti Barnabás

Ez a legkisebbekre is igaz: a mini chicks (6 éves) lányoknál az SKSE-t képviselő Széplaki Katinka, aki versenyről versenyre nagy csatát vívott a miskolci Rózsa Emmával (DVTK), egyéni legjobb pontszámával újra az élre állt, míg a fiúknál edzéstársa, a mindössze harmadik versenyén szereplő Veszely Gyula Balázs (SKSE) is új egyéni csúccsal és nagy fölénnyel nyert.

Az ugyancsak az SKSE-t képviselő Incze Brigitta Éva (cubs [9 éves]), Belenikina Maria (mini cubs [8 éves]) és Kind Igor (mini cubs), illetve a Jégcsillag SE-t (JCS) képviselő Hoffmann Ábel (JCS) a szezon előző versenyeihez hasonlóan újfent korosztálya legjobbja lett, míg az idény második felétől fordulatokban bővelkedő chicks (7 éves) kategória mezőnyéből ezúttal az országos bajnok Vidrai-Soltész Zoé (JKOR) került ki győztesen.

Cubs lányok dobogó: 1. Incze Brigitta Éva, 2. Hiezl Emma, 3. Széplaki Zsófia

Nem született meglepetés az ismét három csoportra bontott basic novice (10–13 éves) lányoknál: az I., legfiatalabb korcsoportban (10–11 éves) az egy versenyt leszámítva a szezon során rendre elsőként végző Zhang Boglárka (SKSE), míg a II. (11–12 éves) és III. (12–13 éves) korcsoportban a székesfehérváriak, Hartdégen Lili (Székesfehérvári Jégmadár Egyesület [JMAD]) és Czakó Luca (JMAD) vitték a prímet. A fiúknál egyedüli indulóként a debreceni Jégkarc Egyesület (JKAR) versenyzője, Kovács Deli Bende ugyancsak új egyéni csúccsal állhatott a dobogó tetejére.

Azzal, hogy versenyzői a 18 kategóriából nyolcban begyűjtötték az aranyérmet, valamint még négy bronzérmet szereztek, az SKSE könyvelhette el a legjobb eredményt Jászberényben. Három arany-, négy ezüst- és egy bronzéremmel őket a JKOR követi, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára két aranyéremmel, ezáltal a legeredményesebb vidéki egyesületként a JMAD állhatott fel.

Hoffmann Ábel, a cubs fiúk versenyének győztese és Jászberény polgármestere, Budai Lóránt

Egyaránt egy arany- és egy ezüstéremmel térhetett haza az ETO, a JKAR és a MAC, míg a JCS egy aranyérme mellé két bronzot, a PSE pedig ugyancsak egy aranya mellé egy bronzot szerzett. A Vasas SC (VAS) négy, a DVTK pedig két ezüstéremnek örülhetett, az Újpesti Torna Egylet (UTE) egy ezüst- és egy bronzérmet, míg a Bea Ice Dance Team Egyesület (BID) és a Debreceni Sportcentrum (DSC) egy-egy bronzérmet zsebelt be. 

A következő állomás Székesfehérvár: műkorcsolyázóink április 10–11-én a Jégmadár Kupán folytatják.

Eredmények

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Gémesi Balázs

 

Li-ning Seat
X