moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. február 2.

Félúton

Az újabb heerenveeni vk-viadal után immár itthon vannak gyorskorcsolyázóink, ám hamarosan Inzellbe utaznak, ahol edzeni és versenyezni egyaránt tudnak.

 

Több mint három hetet töltött a heerenveeni buborékban gyorskorcsolyázóink kis csapata: Bejczi Botond és Nagy Konrád, valamint Szöllősi Szabolcs edző hétfőn érkeztek haza, a Hollandiában szerzett tapasztalatokról a tréner számolt be.

Mentálisan nem volt egyszerű a buborékrendszer, ezt leginkább Botondon láttam, a második héten mindez nagyon kiütközött. Konrád valamivel jobban viselte ezt, de neki nyilván könnyebbséget jelentett, hogy a felesége, Ivanie Blondin is ott volt Heerenveenben” – mondta el az edző.

Hollandiában a fiúk két világkupaversenyen is jégre léphettek, s ellentétesen szerepeltek, hiszen míg Bejczi Botondnak az első, addig Nagy Konrádnak a második viadal sikerült jobban.

Konrád a versenyek során sokszor görcsösebb, mint edzéseken, ez így volt az első alkalommal, de nem olyan erőteljesen jelentkezett mindez, mint korábban – nyilatkozta Szöllősi Szabolcs. A második világkupaversenyen pedig már egyértelműen jobban futott, és az ezer méteres futását látva megnyugodtam én is, mondván nincs olyan elérhetetlen távolságban az olimpiai szereplés. Ugyan a második körre elfáradt, de az első hatszáz métere remekül sikerült, ez pedig bizakodásra ad okot. Botond viszont az első versenyen szerepelt jobban, de az persze látszott, hogy a tömegrajtos számhoz erősödnie kell, és szüksége van további versenyrutinra. A második vk-viadalon pedig nem is feltétlenül az erőnléttel akadtak gondjai, hanem ahogy említettem, mentálisan viselte meg a buborékrendszer, ez bizony kiütközött a pályán is.”

Bár a világbajnoki szintidőt mindkét fiú megfutotta, a legjobb 24 közé nem kerültek be, így hazautaztak, és amint erre mód nyílik, Inzell felé veszik az irányt, ahol amellett, hogy biztosított számukra az edzéslehetőség, további versenyeken indulhatnak.

És most ez a legfontosabb – a sikeres olimpiai kvalifikáció reményében.

Eredmények: http://bit.ly/39HaW0B

HUNSKATE Média / Kovács Erika

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X