moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. március 6.

Csapatmunka és rendszer

ifj. Telegdi Attila gondolatai az I. Országos Sport XXI Korcsolya Fesztivál margójára

„Idén indítottuk el az Alap Korcsolyaoktató Programot. Négy helyszínen és több követő egyesületben az utánpótlás biztosítására. Ez egy ágazatainkon átnyúló program, amelyben a gyerekek megtanulnak korcsolyázni, s olyan képességfejlesztést kapnak, ami alkalmassá teszi őket bármely sportágunk folytatására egy kiválasztási rendszeren keresztül. 

A téli olimpia hatása már most érződik. Egyre nagyobb az érdeklődés, ami újabb feladatok elé állít bennünket. A Testnevelési Egyetemen ismét komoly erőre kapott az edzőképzés. Edzéselmélet, anatómia, élettan, pedagógia és pszichológia tantárgyakban kapnak oktatást a jelöltek, a szakszövetségeknek pedig kimondottan a szakmát kell képviselniük.

Hat-hét helyszínen van mód bekapcsolódni a munkába.  Feltett szándékunk újabbak bevonása. Látszik, hogy az utánpótlásbázisaink eléggé vékonyak. Jó a hátország a szakmaiságot tekintve, de a tömegbázis vonatkozásában van hova fejlődni. Az olimpiai siker feljogosít minket hogy visszaforduljunk az utánpótlás-nevelés irányába. A Korcsolya Fesztivál is ezt a célt szolgálja.

Hosszú folyamat eredménye, hogy olimpiai aranyat nyertünk. Rendszerben gondolkodunk és rendszerben dolgozunk. Csapatmunka és rendszer. Ez a két legfontosabb ismérvünk.  Minden tapasztalat, erkölcsi és anyagi bevétel – miután egy szövetséget képviselünk – egységként kezelendő. Ami itt siker, az a Pontozásos Ágazatnak is sikere.

A sztárság minden pozitívumot szeretnénk felvonultatni. Nemes lelkű versenyzőink nem celebek, a szó mára kicsit megváltozott értelmében. Képességeik és tulajdonságaik alapján kiváló példaképek. Szépen szemlélteti ezt, hogy amikor visszamentek a Liu testvérek egykori iskolájukba, a Csanádiba hatalmas ováció fogadta őket. Pár éve még ők tapsoltak az olimpiai bajnokoknak,  most pedig őket tapsolták meg.”

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X