moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2016. március 2.

21 ország 26 csapata érkezik a Budapesti Szinkronkorcsolya VB-re

Az eddigi nevezések alapján 21 ország 26 csapata indul az április 8-9-én aSyma Sport és Rendezvényközpontban  sorra kerülő szinkronkorcsolya-világbajnokságon. Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a nevezés március 16-án zárul.

2016_03_02_SYSVB_sajtaj_Orendi_MihalyOrendi Mihály, a MOKSZ ügyvezető igazgatója többek között arról  is szólt, hogy a Puskás Ferenc Stadion bontása elkezdődött, de a vb alatt még  nem folyik olyan munka, ami zavarná a vb előkészületeit és lebonyolítását. Elhangzott, hogy ebben az üzemeltetési formában a szinkronkorcsolyázók világbajnoksága lesz az utolsó verseny ebben a csarnokban. Orendi Mihály elmondta, hogy egy többszörösen bizonyított, tapasztalt rókákból álló szervező bizottság áll a szövetség rendelkezésére, s így nem kellett nagy bátorság  ahhoz, hogy – három hét különbséggel – két világbajnokság rendezését is elvállalják.

2016_03_02_SYSVB_sajtaj_Sallak_GyorgyHatezer nézőt, azaz telt házat várunk a Syma Csarnok mobil lelátóira.” – jelentette ki Sallak György, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) nemzetközi ügyekért felelős igazgatója. ” Ami a legkomolyabb megoldásra váró  műszaki problémát jelenti, az a csarnokot a várható tavaszi melegben “befűtő” 6000 néző  hatása a jégfelületre. A szervezők ugyanazzal az osztrák jégkészítő céggel dolgoznak együtt, akikkel a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon. és a márciusi debreceni junior műkorcsolya és jégtánc világbajnokságon. A jegyértékesítés a Ticketpron keresztül már megkezdődött.”

Magyarország 2008 után másodszor rendezi meg a sportág világbajnokságát, akkor a hazaiak a 14. helyen zártak, s ennél most szeretne előrébb szeretnének végezni. A Team Passion vezetőedzője Gulyás Erika, de a felkészítést  szakmai koordinátorként segít a világ egyik legjobb edzőjének tartott, az évtizedek óta Svédországban élő Dohány Andrea is. Ő készítette a csapat részére a koreográfiát. A Team Passion a salzburgi Mozart Kupán a szezon egyik legdinamikusabb kűrjével 91.46 pontot szerezve magabiztosan ugrott a cseh és a svájci csapat elé és végzett összesítésben a 6. helyen (Ez a két csapat a tavalyi VB-n több mint 20 ponttal volt előttünk!) A milánói Spring Kupán lendületes programot mutattak be a lányok, mellyel összesen 95,76 pontot szereztek, így a csapat végül a 8. helyen zárta a versenyt, a szezon eddigi legmagasabb összpontszámával: 147.10 ponttal. A felkészülés harmadik állomása a Budapest Kupa volt.

2016_03_02_SYSVB_sajtaj_Engi_KlariEngi Klára, a pontozásos ágazat sportigazgatója elmondta a sajtótájékoztató vendégeinek, hogy a, szinkronkorcsolyában egyszerre 16-án lépnek jégre, a férfiak száma  legfeljebb négy lehet. A Team Passionban egy férfi korcsolyázó szerepel.  “A csapat rohamléptekkel fejlődik, s az idei versenyek képe alapján kijelenthető, hogy már összeállt. Ebben  többek mellett szerepe van a megduplázott jégidőnek, a száraz edzések feltételei javításának is.” – mondta. A Team Passion sikeres bemutatót tartott a megjelentek részére.

2016_03_02_SYSVB_sajtaj_RICOH_KustosA sajtótájékoztató zárásaként szándéknyilatkozatokat írtak alá a vb támogatására előbb Kustos Ferenc a Ricoh Magyarország kereskedelmi és marketing igazgatója, utána

2016_03_02_SYSVB_sajtaj_Kippatransz_SzaboSzabó Attila a Kippatransz ügyvezető igazgatója és Orendi Mihály a MOKSZ ügyvezető igazgatója.

2016_03_02_SYSVB_sajtaj_CsapatkepA vb megnyitója és sorsolása április 7-én este lesz, a tervek szerint showműsorral egybekötve, másnap a rövidprogramot, a zárónapon pedig a kűrt mutatják be a csapatok.

(Fotó:Kozma János és Róth Tamás)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X