moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. december 18.

Téli Universiade 2013 – Heidum Bernadett ezüstérmes 1500-on

A Téli Universiade versenyein ma Heidum Bernadett ezüstérmet szerzett 1500 méteren rövidpályás gyorskorcsolyában, míg Nagy Konrád 10 000 méteren közel húsz éves országos csúcsot döntött meg gyorskorcsolyában.

Heidum Bernadett a döntőben három dél-koreai, két kínai ellenféllel került össze. Sokáig második helyen ment, de a vége előtt több előzés is történt. Bernadett, aki a Budapesti Kommunikációs Főiskola hallgatója, nagyon ügyesen kihasználva az ellenfelek viaskodását visszaszerezte a második helyet. Ideje 2:30.545. Ugyanezen a távon Keszler Andrea hetedik lett.

Heidum: „Nagyon örülök ennek az ezüstnek! A pálya jó volt, és a futam is jól jött ki. Három körrel a vége előtt második voltam, de két versenytárs elindult és elém kerültek. Azután összeakadtak, és sikerült visszajönnöm a második helyre. Döntőt vártam, és sikerült is. Bízom benne, hogy váltóban is sikerül nagyon jól szerepelnünk.”

2013_12_18_Universiade_Heidum_3hely_1500_2

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X