moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. október 6.

ST Világkupa Szöul 2013 – Országos csúcs!

Női váltónk szenzációs versenyzéssel új országos csúcsot futott! Gratulálunk lányok!

A zárónapon elsőként Heidum Bernadett lépett jégre a női 1000 méteres negyeddöntőben, ahol futamában negyedik lett és nem jutott be az elődöntőbe.

Ezután következett a női váltók versenye. A magyar csapat a Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia összetételben indult. Az elődöntőben a lányok minden erejüket beleadták, taktikusan és eredményesen versenyezve 4:10.264-es időt futottak, ami új magyar országos csúcs! A 2012. Október 20. Calgary-ban futott csúcsot sikerült megdöntenie a csapatnak. Ez az eredmény 16 másodperccel jobb, mint a múlt heti sanghaji idejük volt. Összesítésben a 7. helyen zártak a váltók versenyében.

Mind a versenyzésük, mind az időeredményük több, mint biztató az európai, kvalifikációs világkupák előtt.

A két ázsiai forduló alapján összességében kijelenthető, hogy csapatunk versenyről versenyre javul. Felkészülésük a keddi hazaérkezés után itthon folytatódik. Legközelebb november 7-én állnak rajthoz Torinóban versenyzőink, ahol már közvetlenül Szocsiba kvalifikálhatnak.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X