moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. október 4.

ST Világkupa Szöul 2013 – A kizárások napja

Pénteken az 1000 méteres távokkal, valamint a váltókkal folytatódott a Világkupa.

Volt történés bőven, a 2013/14-es szezon eddigi legtöbb büntetését ma kapták a versenyzők. De menjünk sorban.

A férfi 1000 méteres előselejtező futamaiból mindhárom magyar induló, Knoch Viktor, Béres Bence és Liu Shaolin Sándor is továbbjutott.  A selejtező futamokból sajnos mindhárom versenyző kizárásra került.

A lányok 1000 méteres távján összesen 11 versenyzőt zártak ki! A magyar lányok szenvedői voltak a szabálytalanságoknak. A selejtezőből Heidum Bernadettet és Darázs Rózsát a bírók továbbjutatták mivel akadályozták őket, Keszler Andrea kiesett. A két továbbjutó magyar lány közül Darázs Rózsa nem jutott tovább futamából, míg Heidum Bernadettet a holland De Vries-sel történt afférja után a bírók jutatták be a vasárnapi negyeddöntőbe.

Ma mindkét váltónk is pályára lépett.

A Darázs, Heidum, Keszler, Kónya összetételű magyar lány váltó jó idővel, futamában második helyen végezve bejutott az elődöntőbe. Ez egyben azt is jelenti, hogy Sanghaj után sikerült a lányoknak előre lépniük. A futamot egyébként Kanada nyerte, míg a mieink mögött az orosz váltó ért célba.

A Knoch, Béres, Burján, Liu Shaolin férfi váltó nehéz futamba került. Az USA nyert, Kanada lett a második, a mieink, a Kazahokat megelőzve, harmadikok lettek, így nem jutottak tovább. Összesítésben a 11. helyén végeztek.

Holnap női 1500-on Heidum Bernadettért és Kónya Zsófiáért, míg a fiúknál Liu Shaolin Sándorért és Knoch Viktorért szoríthatunk, utóbbiért 500 méteren is.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X