moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. október 5.

ST Világkupa Szöul 2013 – A 3. nap

A bírói ítéletekkel sűrűn tarkított péntekhez képest nyugodtabb napon vannak túl a short trackesek Szöulban.

A nők 1500 méteres negyeddöntőivel kezdődött a szombat. Heidum Bernadett futam másodikként bejutott az elődöntőbe, Kónya Zsófinak ez most nem sikerült. Bernadett az elődöntőben nagyon jó idővel, egy igen erős futamban, kiharcolta a döntőbe jutást. Összesítésben végül a 9. helyen fejezte be 1500-on.

A férfiak 1500-as negyeddöntőjében két magyar versenyző állt ma rajthoz. Knoch Viktor jó idővel bejutott az elődöntőbe, míg Liu Shaolin Sándor kiesett. Viktor az elődöntőből már nem tudott továbblépni, így összesítésben a 15. helyen zárt az 58 fős mezőnyben.

500 méteren Knoch Viktor révén voltunk érdekeltek. A negyeddöntőbe futamgyőztesként érkező Viktor nem tudta megismételni a két nappal ezelőtti remek versenyzését, és futam negyedikként nem jutott elődöntőbe.  Összesítésben a 14. helyet érte el.

A vasárnapi zárónapon Heidum Bernadett 1000 méteren, valamint a női váltónk áll rajthoz.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X