moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2022. február 10.

Pénteken jégen a férfiváltónk!

Három ászunk nélkül edzett a versenyhelyszínen csütörtökön a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott, a pénteki versenynapról Bánhidi Ákost, a csapat edzőjét és menedzserét kérdeztük.

Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry kihagyta a csütörtöki jeges edzést – miért?

Egyéni indulóink kellően le vannak terhelve, ezért aztán számukra a csütörtök másfajta nap volt: egyéni átmozgató edzést végeztek, a legfontosabb pedig az volt, hogy kiszellőztessék a fejüket.

Pénteken jön a férfiváltók elődöntője, ennek kapcsán tart valamiféle közös ráhangolódást?

Hihetetlenül sokat gyakoroltuk a felkészülés során a váltót, arra pedig, hogy ez egy olimpia, nem kell senkit sem figyelmeztetni, és buzdítani sem annak kapcsán, hogy ennek a versenynek mi a tétje, úgyhogy nem terveztem összehívni a srácokat – tudja a dolgát mindenki.

A három egyéni indulónk bőséggel beleszagolt már az olimpia hangulatába, hiszen mindhárom versenynapon jégre lépett, a váltó negyedik embere, Nógrádi Bence viszont csak pénteken debütál. Esetében hogyan zajlott az egyéni felkészítés?

Folyamatosan „húztuk” Bencét a nagy pillanatra, amelyik pénteken jön el. Vele biztosan beszélgetek az este folyamán, és teszem ezt azért, hogy segítsem abban, hogyan is tudja a legmegfelelőbben kezelni ezt a téthelyzetet.

Bár a korcsolyázó család tagjai ismerhetik jól Bencét, de árulja el, milyen embert és sportolót ismert meg a személyében?

Nagyon kedvelem Bencét, egy végtelenül intelligens, a világra nyitott, a fiatal kora ellenére nagyon komoly tudással és ismeretanyaggal rendelkező fiú, aki már többször meglepett, hogy milyen széles látókörrel rendelkezik. Amúgy pedig egy borzasztóan erős srác – a kondicionális képességek terén nála az erő sohasem lesz gond. Remélem, „tettünk bele” annyi munkát az elmúlt hónapokban, amennyire szükség van egy olimpián. Bence a szezon elején kéztörést szenvedett, úgy vágott neki a kvalifikációs világkupa-sorozatnak, hogy kimaradt két heti edzésmunkából, és mindezek után is jól teljesített a vk-viadalokon, pedig a versenyek alatt és között értelemszerűen nem tudtuk őt úgy edzeni, ahogyan azt otthon szoktuk. Azóta rengeteg gyakorláson van túl, bízom benne, hogy a legfontosabb pillanatokban, s azokban a szituációkban, ahol megy az adok-kapok a jégen, képes lesz tartani a lépést az ellenfelekkel.

Nagyon nehéz elődöntőbe kerültek a fiúk, hiszen Hollandiával, Oroszországgal és Dél-Koreával kell megküzdeniük a fináléba jutásért.

Szükségünk lesz minden tudásunkra és a szerencsére is a továbbjutáshoz – mind egyénileg, mind csapatszinten.

HUNSKATE media / Kovács Erika

Foró: Nemzeti sport / Árvai Károly & Magyarock

Li-ning Seat
X