Örül ugyan a bronzérmének Liu Shaoang, de bátyja, Liu Shaolin kizárása miatt van benne jócskán hiányérzet.
Nagyon nehéz megszólalni egy ilyen döntő után. A bronzérem ugyan a tiéd, de a Shaolin kizárása foglalkoztat mindenkit.
El is ragadtak az indulataim a döntő után… Nem vagyok rá büszke, hogy elhangzott a számból néhány csúnya szó is: nem viselkedtem sportemberhez méltóan. Sajnálom, nem akartam megbántani senki, de kibukott belőlem. Őszinte leszek: fogalmam sincs, mit kellene csinálni – sportolóként sem…
A történtek után egyáltalán lehet értékelni szakmailag ezt a döntőt?
Az biztos, hogy hullámvasúton ültünk mindannyian a nap végén. A döntőben az első pillanattól kezdve ment a harc, de szerintem ezt mindenki látta. Számomra már az csoda volt, hogy egyáltalán jégre léptem a fináléban, hiszen már a negyeddöntő után nagyon elfáradtam: nem vagyok még száz százalékos állapotban, továbbra is érződik, hogy nem utazhattam el a csapattal Pekingbe, hogy egy hétig nem edzhettem velük, s így nincs annyi edzés a lábamban, mint nekik. Ez azért látszott a jégen is, és éreztem én is.
Ennek tükrében még fantasztikusabb, hogy az első rajt után az ötödik pozícióból álltál szinte rögtön az élre.
Sajnálom is, hogy visszafújták a futamot, amit egyébként azért tettek meg, mert az egyik kínai fiúnak eltört a pengéje. Pedig a visszafújásig kifejezetten jól éreztem magam, hiszen jól rajtoltam, és még előzni is tudtam. Kár, hogy visszafújták a rajtot…
És kár, hogy megbillentettek a második a döntőben is – hogy lehet, hogy ezt nem szúrták ki a bírók?
Nem én vagyok a bíró, nem én döntök az ilyen esetekben. Én csak egy sportoló vagyok, aki minél jobban, minél gyorsabban igyekszik teljesíteni az adott távot, azt azonban végre ideje lenne tudomásul venni, hogy ez nem nagy pálya, ez short track, itt igenis van kontakt a versenyzők között el kellene fogadni, hogy itt az emberek egymáshoz érnek, ütköznek, s azt is, hogy bizony gyakorta előkerül egy-két kéz is. Ez a sportág ilyen – ha ez nem fér bele, akkor semmi… Sajnos az újraindított döntőben már nem nagyon tudtam előrébb kerülni: a kivárásra játszottam, és igyekeztem Shaolint segíteni azzal, hogy összezavarom a kínai srácokat. Mivel a végén is ment az adok-kapok, inkább lassítottam, és használtam az eszemet, mert tudtam, ha lesz kizárás, odaérek a dobogóra. Csak éppen nem erre a kizárásra számítottam…
A vegyes váltó bronza után azt mondtad, mindenki szívből örül neki, gyanítom, ennek az éremnek nem tudsz felhőtlenül örülni.
A hiányérzet bennünk lesz jó ideig. De muszáj elfelejteni a történteket. Persze, örülök a bronzéremnek, de innentől csak az ezerötszáz méterre koncentrálok.
Hogyan tudsz segíteni a bátyádnak, hogy feldolgozza a történteket?
Az öltözőben először csak mindketten fogtuk a fejünket – szótlanul. Aztán azt mondtam neki, próbáljuk meg elfelejteni mindazt, ami itt történt, hiszen ezzel már nem tudunk mit kezdeni. Bármennyire is nehéz, meg kell próbálnunk továbblépni. Azt hiszem, mindketten tartunk már ott, hogy képesek legyünk kezelni egy ilyen nehéz szituációt. De ha azt szeretné, hogy beszélgessek vele a történtekről, megteszem – ott leszek Shaolin mellett. És az is biztos, hogy ma este bemegyek hozzá a szobájába…
HUNSKATE media / Kovács Erika
Fotók: Nemzeti Sport / Árvai Károly
