moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. szeptember 30.

Öt olvasatban

Éles csatákat, örömteli pillanatokat és sajnos Krueger John-Henry sérülését is hozta a short trackesek országos bajnoksága – no meg Jászapáti Petra és Liu Shaoang összetettbeli sikerét.

Címvédés – duplán

Akárcsak tavaly, idén is Jászapáti Petra és Liu Shaoang állhatott fel az összetett verseny dobogójának felső fokára, mindketten két távon nyertek: Petra 500 és 1000 méteren, míg Shaoang 1000 és 1500 méteren.

„Elégedett vagyok a teljesítményemmel, és leginkább azért, mert gyakorolni tudtam azokat a szituációkat, amelyek a világversenyeken várnak majd rám – mondta el Jászapáti Petra. – Lockett Deanna érkezésével nagyobb lett itthon a harc, és ennek kifejezetten örülök, hiszen számomra az, hogy itt van, még több motivációt ad. A jégen csatázunk, a hétköznapokban viszont jól kijövünk egymással.”

„Az országos bajnokságot megelőző napokban kifejezetten fáradt voltam, ezek után még engem is meglepett, hogy milyen jól éreztem magam a versenyen. Annak még inkább örülök, hogy a technikám egyre inkább összeáll, a tavalyihoz hasonló jó idényben bízom, már persze a végét leszámítva, amikor is megsérültem…”

A bukás

Hogy Krueger John-Henry kiváló formában van, azt az országos bajnokság nyitánya, az úgynevezett hét körös teszt is kiválóan mutatta – az 1500 méteres fináléban történt bukás sajnos egy ideig parkolópályára állította a fiatalabbik Kruegert…

„Nehezen tudnám megformálni a szavakat annak kapcsán, hogy megfogalmazzam, mi is történt a jégen, s hogy elmondjam, mennyire sajnálom… – nyilatkozta Bánhidi Ákos, a válogatott edzője és menedzsere. – Nem hiszem, hogy bárki is hibázott, sem a jégen, sem azon kívül. Válogatót kell tartanunk, és országos bajnokságot is, utóbbinak van nívója, presztízse, és a szezon végén, kifacsart állapotban felküldeni a jégre a srácokat, nos, annak nincs túl sok értelme… John-Henrynek még nem volt súlyos sérülése a pályafutása során, erős fiú, bízom benne, hogy hamarosan ismét köztünk lesz.”

Az első bajnoki cím

Az országos bajnokság első aranyérmét Lockett Deanna nyakába akasztották, és ez volt Deanna első magyar bajnoki címe is, mi több, majd két éves kihagyás után először versenyzett. Mindezek után persze, hogy örült a győzelemnek – aztán ehhez még hozzátett vasárnap két ezüstöt, 500 és 1000 méteren Jászapáti Petra mögött egyaránt a második helyen végzett, ezek az eredmények pedig az összetett ezüstöt jelentették neki.

„Hosszú volt ez a kihagyás, és nagyon örülök az eredményeimnek, de az elsődleges célom az volt, hogy újra megérezzem a versenyzés ízét, szokjam a téthelyzeteket – árulta el Deanna. – Jól érzem magam Magyarországon, csak azt viselem nehezen, hogy a családom és a barátaim messze, nagyon messze vannak.”

Belépett a körbe

Amikor decemberben megsérült az almati világkupaversenyen, kicsit összeomlott a világ: Sziliczei-Német Rebeka egyre jobb és jobb formában futott akkor, persze, hogy úgy érezte, kezdhet minden elölről… És kezdett is: a súlyos Achilles-sérülés után türelmesen és alázatosan végigcsinálta a rehabilitációt, és keményen dolgozott a felkészülés kezdetétől, mert azt már a társaival kezdhette el. Az országos bajnokságon mutatott formája pedig jelezte, számíthatnak rá az edzők.

„Természetesen nagyon jó, hogy már a női csapaton belül is van rivalizálás, de számomra az országos bajnokság egyik legnagyobb pozitívuma, hogy Sziliczei-Német Rebeka kapcsán már senki sem úgy beszél, hogy ő az ötödik lány, hanem úgy, hogy a lányok öten van. Ennek végtelenül örülök” – fogalmazott Bánhidi Ákos.

Felkötötték a gatyát

Hogy a férfiak mezőnyében nagy lesz a harc a csapatba kerüléséért (a világkupa-sorozat első négy állomására utazó hat-hat short trackest jövő héten nevezik meg az edzők), az borítékolható volt, örömteli, hogy a várakozásoknak megfelelően alakult a bajnokság.

„Tetszettek a juniorok, és az ebből a korosztályból épp csak kiöregedett fiatalok is – jelentette ki Bánhidi Ákos. – Felkötötték a gatyájukat, és egy-két olyan időt futottak, néhány olyan helyezést csíptek meg, amelyek biztatóak a jövőt illetően. Küzdelemre kényszerítették a legjobbjainkat, és ez nagyon jó!”

Sajnos Talabos Attila a magyar bajnokságon nem nagyon tudott bizonyítani, hiszen még sérüléséből lábadozik, s bár a hét körös teszten elindult, utána az edzők, leginkább óvatosságból, visszaléptették a további szerepléstől.


Eredmények

Fotógaléria

HUNSKATE Média / Kovács Erika – Fotó: Gémesi Balázs, Lehotzky István

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X