moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. augusztus 19.

Olimpikonok nyomdokában

Utánpótláskorú rövidpályás gyorskorcsolyázóink egész augusztusban a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban edzenek, hogy formába lendüljenek az idei szezonra. A februárban megszerzett olimpiai aranyérem vezérlő csillagként fénylik fiatal tehetségeink előtt, akik a bajnok váltót a győzelemig repítő kínai Linától és Bánhidi Ákostól is segítséget kapnak majd.

A short track utánpótlás-válogatott, a Héraklész A, valamint a Héraklész B keret 2000–2004-es születésű versenyzői Szabó Krisztián vezetőedző, Lakatos Tamás edző és Knoch Viktor menedzser vezényletével teljes erőbedobással készülnek az idei szezon megmérettetéseire.

„A válogatottat jelenleg 17, főként junior A és B korcsoportos sportoló alkotja, de képességei, korábbi eredményei miatt négy C korosztályos, azaz fiatalabb lányt is bevettünk a keretbe. A jégen végzett munka mellett szárazedzéseket tartunk a versenyzőknek. Velünk dolgozik Puskás Sándor és Juhász Bianka is, akik erőnléti és kardioedzéseket vezényelnek, továbbá Dzse Szu Csun, aki július 1-től a teljes magyar utánpótlás technikai fejlesztéséért felelős” – árulta el a vezetőedző.

Telegdi Attila, a gyorsasági ágazat sportigazgatója hangsúlyozta: az anyagi támogatás lépcsőzetes rendszerével motivációs szinteket próbálnak kialakítani. „A Héraklész A közvetlenül a felnőtt korosztályt követő, kiemelten támogatott, legtehetségesebb versenyzők csoportja, míg a Héraklész B esetében az anyagi segítség visszafogottabb. A keret tagjai hét közben klubszinten edzenek, de rendszeresen szervezünk összetartásokat, edzőtáborokat itt, Budapesten, ilyenkor válogatott edzők által irányított, központosított felkészülés zajlik” – összegzett Telegdi Attila, aki kiemelte: Dzse Szu Csun mellett az olimpiai bajnok váltó sikerében oroszlánrészt vállaló Csang Csinget, azaz Linát és Bánhidi Ákost is igyekeznek rotációs jelleggel bevonni a keret munkájába, hogy segítségükkel ki tudják szűrni, kik azok, akik képesek megvetni a lábukat a legjobbak között.

Szabó Krisztián elmondása szerint az utánpótlás-válogatott számára a szeptemberben induló versenyszezon legfontosabb eseménye a junior-világbajnokság, melyet január 25. és 27. között, Szöulban rendeznek meg. A másik jelentős megmérettetés a Challenge Cup – korábbi nevén Európa-kupa –, amelyre a Danubia Kupa versenysorozat egyes állomásain elért eredmények alapján lehet kvalifikálni. „Ha minden jól megy, a februárban, Szarajevóban sorra kerülő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) két fiú és két lány indulhat majd, illetve olyan versenyzőnk is van, aki, mivel felvételt nyert a felsőoktatásba, a Téli Univerziádén képviselheti a magyar színeket.”

Az ágazati sportigazgató hozzátette: az ISU-nál éppen átrendeződés zajlik a versenyrendszer és a finanszírozás tekintetében. „A változások miatt még van bennünk egy kis bizonytalanság a szezont illetően, de természetesen készítettünk egy provizórikus tervet, amelyre felépíthetjük a fiatal tehetségek felkészülését. Az utánpótláskeret tagjai amellett, hogy a magyar bajnokságban a felnőttekkel is megküzdhetnek, a korosztályos versenyeken bizonyíthatnak. Ezeken főként kelet-európaiakkal találkoznak, de egy-két eseményen a nyugat-európaiakkal is összemérhetik az erejüket. Ez adja meg a teljes képet arról, hogyan is állnak, hiszen a kelet-európai régióban már mindenki ismer mindenkit, Nyugat-Európa viszont még ismeretlenebb terep, ott még okozhatnak meglepetést az ellenfelek.”

(Bruckner Nóra – Fotó: Fiák Blanka)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X