moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. november 22.

Jöjjön, doktor úr!

Újabb változás a világkupa-csapatban: a Sziklási András sérülése miatt Montreálban lehetőséget kapó Talabos Attila megbetegedett, így az ázsiai állomásokra Oláh Bence utazik.

Előbb Krueger John-Henry, aztán Sziklási András, majd Talabos Attila – a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottra rájár a rúd mostanság, már abban az értelemben, hogy a csapatból egyre-másra dőlnek ki a versenyzők.

Krueger John-Henry az országos bajnokságon bukott, a térdét megműtötték, a rehabilitációja annyira jól halad, hogy az elmúlt napokban már korcsolyával a lábán „száguldozott” a Gyakorló Jégcsarnokban.

„Szenzációsan halad John-Henry rehabilitációja, senki sem gondolta volna, hogy a szeptember végi műtét után már itt tarthat” – mondta el Bánhidi Ákos, a short track válogatott edzője és menedzsere.

Sziklási András a világkupa-sorozat első állomásán, Salt Lake Cityben sérült meg: az egyik vigaszágas futamban elsőként haladt a cél felé, amikor elesett, és megsérült a bokája. Az MTK versenyzője haza is utazott, őt Talabos Attila váltotta a csapatban.

„Bandi bokája is szépen javul, szerencsére nem súlyos a sérülése” – nyilatkozta Bánhidi Ákos. És valóban, Sziklási András szerdán már egyedül körözött a jégen a Gyakorló Jégcsarnokban.

Miközben őt figyeltük, Bánhidi Ákos újabb változásról adott tájékoztatást: „Talabos Attila megbetegedett, így az edzői team úgy döntött, hogy Oláh Bence utazhat Nagoyába és Sanghajba.”

Noha tisztában van a körülményekkel és történtekkel, a júniusban orvosként doktoráló short trackes azért örömmel fogadta a hírt.

„Bánhidi Ákos közölte velem, hogy rám esett a választásuk. Mindhárom edzőnek megköszöntem a lehetőséget, hálás vagyok a bizalomért. Persze, tudom, hogy sérülések és betegség miatt kerültem a csapatba, az ember pedig leginkább azt szereti, ha a képességei alapján választják a legjobbak közé. Remélem, mindhárom csapattársam hamar felépül” –  nyilvánult meg a lehetőséget kapó Oláh Bence.

A világkupa-sorozat nagoyai állomásán az ezerötszáz métert, egy héttel később, Sanghajban az ötszázat rendezik meg duplán – hogy Oláh Bence mely távokon indul majd, még a jövő zenéje.

„A szívemhez a rövidebb távok állnak közelebb, ám hatodik vagyok a rangsorban, így az előttem lévőknek nagyobb a választási lehetősége. Ennél fontosabb, hogy felszabadultan versenyezzek. A tempóm már elég jó, erőben viszont van még elmaradásom. Mikor a többiek a tengertúli vk-viadalokon versenyeztek, jól és összeszedetten voltam képes készülni a juniorokkal, azokból a hetekből sokat profitáltam. Erősebbnek érzem magam, mint nyáron” – árulta el Oláh Bence, pontosabban dr. Oláh Bence.

A short track válogatott pénteken utazott el Japánba, a nagoyai versenyre november 29. és december 1. között kerül sor, a sanghaji viadalt egy héttel később rendezik.

HUNSKATE Média / Kovács Erika

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X