moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. november 4.

Ezüstös nyitány

Az első döntős napon megszületett az első magyar érem Calgaryban, a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának első állomásán: Liu Shaoang 500 méteren a második helyen végzett.

Pedig ahogy ez elkezdődött a számára…
Liu Shaoang még pénteken, az ötszáz méteres sikeres selejtező után az előfutamban esett, s ki ugyan nem esett, de úgy jöhetett le a jégről Calgaryban, a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának első állomásán, hogy ha ezen a távon valami nagyot akar dobni, akkor bizony ott tornyosul előtte két, nem várt akadály, mégpedig a vigaszág negyeddöntője és elődöntője – és innen is csak két short trackes csatlakozott azokhoz, akik a pénteki napon jól teljesítettek.
Shaoang nem gondolkozott túl sokat a plusz feladatokon, szombaton reggel felkelt, megreggelizett és odaállt a rajthoz. Majd még egyszer. És bejutott a negyeddöntőbe!
Ez, no meg remek formája repítette őt szombaton – egészen a fináléig. Ott meg csak a táv olimpiai bajnoka és világcsúcstartója, a kínai Vu Ta-csing volt nála gyorsabb.
„Nem gondolkozott azon túl sokat Ádó, hogy pénteken balszerencsés volt, persze, senki sem örült ennek, hiszen elszállt ő is, meg az a remek idő is, melyet futott… De szombaton felkelt, és esélyesként futotta le a vigaszági köröket, majd negyeddöntőben megkapta az ötös pályát, azt meg mindannyian tudjuk, mit jelent ez a sprinttávon. És megoldotta ezt is! Ahogy az elődöntőt és a finálét is. Előbbi futamban hatalmas országos csúcsot ment, pazar szombati teljesítményével sokakat megdöbbentett még úgy is, hogy tudtuk, tudjuk, milyen nagyszerű koris!” – nyilatkozta Bánhidi Ákos, a válogatott edzője és menedzsere.
Bizony, a Shaoang által az elődöntőben futott 39.771 hatalmas időeredmény, egyben új országos csúcs is, amely már nagyon közel van Vu Ta-csing 39.584-es világrekordjához.


Az ötszázas táv győzelmével a vk-viadal előtt egyébként az idősebbik Liu, Shaolin kacérkodott, és talán ott is lett volna a végelszámolásnál, ha csütörtökön nem történik meg a baj…
„Izomgörcsökkel és lázzal vittem kórházba csütörtökön Sanyit, vírusos influenzája van, mindezek után nagyon durva, amit szombaton csinált” – jegyezte meg Bánhidi Ákos.
És igaza van: Liu Shaolin ugyanis a negyeddöntős futamának megnyerése után a négyes pályát kapta az elődöntőben, ahonnan nem volt ereje feljebb kapaszkodni, a B-döntőben viszont megmutatta, mire képes: betegen is ellentmondást nem tűrően korcsolyázott és majdnem egy másodperces előnnyel nyert – ez összesítésben a hatodik helyet jelentette a számára.
Mindezek után kérdés volt, hogyan is teljesít a férfiváltónk az elődöntőben. Shaoang plusz körei és Shaolin betegsége miatt a fiúk azt kapták taktikai utasításként, hogy Kanada és Kína (no meg Japán) mögött-mellett utazzák le az ötezer méteres táv nagyobb részét, és csak a végén robbantsanak – ezt hibátlanul végre is hajtották a srácok, csakhogy a kínaiaknak ez nem tetszett, s ennek kizárást érő módon adtak hangot… A nyilvánvaló szabálytalanság miatt a mieinket továbbjuttatták a bírók a vasárnapi fináléba.
Női vonalon is elkönyvelhettünk egy szép sikert, hiszen Jászapáti Petra a sprinttávon villogott Calgaryban – az elődöntőig nyílegyenessé tette a saját útját, az ott elért harmadik helye pedig a B-döntőbe jutást jelentette a számára, amelyet aztán fölényesen megnyert, s így végül az ötödik helyen végzett.


„Petra kiemelkedett a lányaink közül, ötszázon ötödiknek lenni egy világkupán, bravúros teljesítmény. Ő a másik ötszázon is áll még, vagyis újra nekifuthat ugyanennek a távnak” –tette hozzá Bánhidi Ákos.
A nap krónikájához tartozik még, hogy a Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Varnyú Alex, Liu Shaoang összetételű vegyes váltó az elődöntős futamában a harmadik helyen ért célba, így a kvartett a B-döntőben lép jégre vasárnap.

VILÁGKUPA-SOROZAT, 1. ÁLLOMÁS, CALGARY
Férfiak
500 méter (1):
1. Vu Ta-csing (kínai) 39.836, 2. Liu Shaoang (magyar) 40.444 (az elődöntőben: 39.771 – országos csúcs, régi: 40.305, Liu Shaolin, 2017), 3. Kim Gun Vo (dél-koreai) 40.415, …6. Liu Shaolin Sándor (magyar).
1500 méter: 1. Josinaga Kazuki (japán) 2:17.285, 2. Li June Szeo (dél-koreai) 2:17.557, 3. Bykanov (izraeli) 2:18.195, …18. Burján Csaba (magyar).
Nők
500 méter (1):
1. Natalia Maliszewska (lengyel) 43.142, 2. Kerkhof (holland) 43.353, 3. Charles (kanadai) 43.449, …5. Jászapáti Petra (magyar), …27. Knoch Marta (magyar), 28. Bácskai Sára Luca (magyar).
1500 méter: 1. Suzanne Schulting (holland) 2:28.423, 2. Sarault (kanadai) 2:28.432, 3. Jefremenkova (orosz) 2:28.614, …31. Somogyi Barbara (magyar), …38. Sziliczei-Német Rebeka (magyar)

A világkupa-sorozatban minden állomáson egy-egy távot kétszer rendeznek meg, Calgaryban ez az 500 méter.

(Kovács Erika)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X