moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. november 8.

Sikerek Rigában

Éremmel és nagyon jó egyéni teljesítményekkel zárták a magyar műkorcsolyázók és jégtáncosok a lett fővárosban rendezett versenyt.

Mariia Ignateva / Danijil Szemko (HKA)

A Rigában megrendezett 44. Volvo Open Cup-on a jégtáncosok között az Ignateva Maria-Szemko Danijil (HKA) mindkét programját második legjobbnak látták a bírók. Ezzel a magyar páros közel tíz ponttal jobb eredményt ért el, mint az idei Budapest Trophy-n. Ennél sokkal fontosabb, hogy a rigai pontszámukkal teljesítették az EB, VB és olimpiai technikai minimumot. Tekintettel arra, hogy első tartalékok az olimpiai kvalifikációs rangsorban jelentősen nőttek olimpiai részvételi esélyeik.

Bernadett Szigeti (PSE)

A szenior hölgyek mezőnyében három versenyzőnk volt érdekelt. A rövidprogramok után mindhárman a középmezőnyben végeztek. A kűrje Szigeti Bernadettnek (PSE) sikerült a legjobban, aki az első napi helyezésén egy helyet javítva, ötödik pozícióban zárt. Schermann Regina (JKOR) ellenkező irányba mozdult el egy helyet vasárnap, ő a hetedik helyen zárta a versenyt. Láng Júlia (PSE) mindkét napot és az összetett versenyt is  a nyolcadik helyen zárta.

Regina Schermann (JKOR)

Júlia Láng (PSE)

A szenior férfiak mezőnyében Csernoch András (SKSE) negyedik helyen, az eddig a juniorok között induló Berei Mózes József (SKSE) pedig kilencedik helyen zárt rövidprogramjával. Ezzel András elérte a VB rövidprogram technikai minimumot. A kűrje Pepének sikerült jobban (125,82 pont) és ezzel felküzdötte magát az összetett hetedik helyére. András végül a hatodik helyen fejezte be a versenyt.  Érdemes megjegyezni, hogy mindketten sokkal jobb teljesítményt nyújtottak mint eddigi pályafutásuk során. András 14 ponttal ért el több pontot eddigi legjobbjánál, Pepe pedig – szintén élete legjobb eredményével – közel 35 ponttal szerzett többet mint a Budapest Trophy-n.

Mozes József Berei (SKSE)

András Csernoch (SKSE)

Mind a férfiaknál, mind pedig a hölgyeknél a rigai verseny volt a második válogató. Az OB-t december közepén rendezik és ezt követően jelöli ki a szakvezetés azt a szenior férfi és női versenyzőt, aki képviselheti Magyarországot 2022 január 10-16  között   Tallinban, az  Európa-bajnokságon.

HUNSKATE media

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X