moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. május 29.

Siági Istvánné Varga Vera Székesfehérvár Sportjáért díjat kapott!

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Józsa Dávid vitorlázó műrepülő és Siági Istvánné Varga Vera mű- és szinkronkorcsolya edző részére kiemelkedő sportpályafutása, szakmai munkája, valamint a sport Székesfehérváron való népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként „Székesfehérvár Sportjáért” díjat adományozott, melyet a díjazottaknak Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András ma reggel adott át a közgyűlésen.


Siági Istvánné Varga Vera a Székesfehérvári Curling Egylet Szinkronkorcsolya Szakosztály emblematikus alakja, aki az elmúlt esztendőkben rengeteget tett azért, hogy a városban egyre többen kedveljék meg az egyik legnépszerűbb téli sportágat. A komoly szakmai munkának köszönhetően a klub három korosztályos csapata a hazai és nemzetközi versenyekről rendre érmekkel és díjakkal tér haza, öregbítve ezzel Székesfehérvár hírnevét.
Már egészen kiskorában közel került szeretett sportágához; első korcsolyaversenyén mindössze ötéves volt. Az ifjú tehetség 1971-ben és 1973-ban is mindenkit maga mögé utasított a felnőttek mezőnyében a hazai bajnokságokon. A versenyszerű korcsolyázást 1976-ban hagyta abba, hogy aztán széleskörű tapasztalatát immáron edzőként adja át a fiatalabb generáció tagjainak. Szakmai felkészültségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 1977-ben a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségen keresztül kérték fel a műkorcsolya sportág Székesfehérváron történő elindítására.
Versenyzői számos korosztályos bajnoki címet és helyezéseket értek el az elmúlt évtizedekben. Nagyon sok lány korcsolyázott az egyesületben, ezért is kereste meg az akkori még formációs korcsolyázás (ma már szinkronkorcsolyázás) vezetője, hogy állítson össze egy csapatot. Egy év múlva, 1992-ben az első országos bajnokságon már el is indult Black Rose junior csapata.
Férje ekkoriban honosította meg Magyarországon a curling sportot és alapította meg a Székesfehérvári Curling Egyletet, a továbbiakban ennek keretein belül folytathatták a gyerekek a korcsolyázást. Óriási elismerésnek és sikernek számított, hogy tíz évig Székesfehérvár adott otthont az Országos Bajnokságnak. Csapatai azóta is rendszeres résztvevői a hazai és nemzetközi versenyeknek. Junior együttese többszörös magyar bajnok, senior csapata pedig négyszer nyert magyar bajnoki címet, amely így jogot szerzett magának arra, hogy képviselhesse Magyarországot a Szinkronkorcsolyázó Világbajnokságon. Két éven keresztül a válogatott edzőjeként tett rengeteget a sportág fejlődéséért. Több ciklusban volt MOKSZ elnökségi tag, illetve a Szinkron Szakág vezetője. Az iskolai és óvodai korcsolyaoktatás keretein belül hetente 150-200 gyermekkel foglalkozik, szeretteti meg velük a korcsolyázást – az alapoktól kezdve.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Siági Istvánné Varga Vera úrhölgynek a mű- és szinkronkorcsolya sportágak Székesfehérváron történő meghonosításáért és népszerűsítéséért végzett több évtizedes kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként adományozta a „Székesfehérvár Sportjáért” díjat.

Forrás: Önkormányzati Kommunikációs Központ, Székesfehérvár

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X