moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. december 1.

Ismét ők a legjobbak – Christmas Cup, 2. nap

Szoros versenyben két bronzérmet szereztünk a Christmas Cup második napján: Láng Júlia a juniorok, Borovoj Alekszander pedig a szeniorok között állhatott dobogóra. Így az első válogatóversenynek számító rigai Volvo Open Cup után ismét ők bizonyultak a legjobb magyarnak kategóriájukban.

Izgalmakból nem volt hiány a pénteki versenynapon, hiszen Láng Júlia és Maszljanko Alekszander is dobogós pozícióból várta a folytatást. Bár Júlia több hibát is vétett, így bő 10 ponttal elmaradt legjobbjától, és a kűrben csak az 5. helyre tették, összességében megtartotta a 3. helyet. Így a rigai, első válogatóverseny után ismét ő bizonyult a legjobbnak a magyar junior nők közül. Edzéstársa, Szigeti Bernadett viszont, aki Rigában nagyon elrontotta programját, élete kűrjét futotta, és csupán alig több mint egy ponttal maradt le a bronzéremről. A Pavuk SE korcsolyázói mellett Alekszandr Tumanovszkij állt, aki Ukrajnából költözött Budapestre, hogy segítsen Rosnik Andrásnak, amíg a nemrég ikerfiúknak életet adó Pavuk Patrícia nem tér vissza a jégre.

„Amikor Patrícia és András megkerestek, nem tudtam nemet mondani nekik, hiszen mindkettőjüket edzettem, több mint húsz éve a barátaim. Persze nem könnyű, hogy a családom és a tanítványaim Ukrajnában vannak, én meg itt, de örömmel tölt el, hogy ilyen tehetségekkel foglalkozhatok” – mondta Tumanovszkij, aki nagyon elégedett a lányok szereplésével.

„Betti mindkét nap kiválóan korcsolyázott, az, hogy az utolsó csoportban léphetett jégre a kűr során, nagy önbizalmat adott neki. Julcsinak a rövidprogram jobban sikerült, most először került 50 pont fölé. Még csak két hónapja vagyok velük, de látom, milyen keményen dolgoznak. Vannak korcsolyázók, akik biztonsági játékot játszanak, úgy mennek fel a jégre, hogy lefutják a programot azokkal az elemekkel, amiket már régóta stabilan tudnak. Julcsi és Betti viszont versenyről versenyre fejlődni, tanulni akar. Ezek a megmérettetések arra is jók, hogy fejben erősödjenek, hogy majd a világversenyeken, ahol igazán nagy a tét, is jól tudjanak teljesíteni.”

Az augusztusi tesztverseny győztese, Schermann Regina a csúnyán elrontott rövidprogram után a harmadik legjobb kűrt futotta, így hat helyet javítva a 6. helyen zárt. A Sportország SC korcsolyázója a rigai versenyen edzőjével azt tervezte, hogy ha a tripla lutz sikerül, a nemrég megtanult tripla toeloop-szimpla euler-tripla salchow kombinációt is megpróbálja. Ott összejött a lutz, de a kombináció nem – most viszont esett a lutzból, a program második felében mégis bátran belement és tisztán bemutatta a nehéz kombinációt.Szép triplákkal és lendületes korcsolyázással Csiszér Emese jócskán megjavította eddigi legjobb pontszámát, először került 80 pont fölé. Az ő 7. és Rabb Csenge 9. helyével öt junior női versenyzőnk is a top 10-ben zárt.

Mivel a szenior férfiak rövidprogramja után a 2. helyezett Maszljanko Alekszandertől a 8. helyen álló svájci is csupán alig több mint négy ponttal maradt el, rendkívül izgalmas versenyre volt kilátás. Sajnos Alekszander három ugráseleméből esett, és a zenéből is kifutott, így sok pontlevonást kapott. A kűrben csak a 8. helyet szerezte meg, összességében az 5. helyre tették.

Bár a 4. helyen álló Borovoj Alekszander programja sem volt tökéletes, ő kevesebbet hibázott, és a harmadik legjobb kűrrel felkorcsolyázott a dobogóra.„Természetesen örülök a dobogónak, de tudom, hogy sok pontot otthagytam a jégen. A rövidprogramban szerettem volna bemutatni a tripla-tripla kombinációt, bánom, hogy nem sikerült. A kűrben pedig miután a rittbergerre nem tettem rá második ugrást, nagyon kellett matekoznom, eléggé átvariáltam a programot. Mindenesetre ez jó alapozás volt a két hét múlva esedékes országos bajnokságra. Előtte még ott a szalagavató, arra is rengeteget készülünk az osztállyal, de ha azt letudtam, már csak a bajnokság lebeg a szemem előtt” – nyilatkozta a Sebestyén Korcsolya SE korcsolyázója.

A szombati versenynapot 14:00-kor a szenior nők kűrjével kezdjük – kiderül, meg tudja-e szorítani valaki a rövidprogram után nagy fölénnyel vezető Tóth Ivettet, majd egy ünnepi gálaműsor után a jégtáncosok is megkezdik szereplésüket.

 

CHRISTMAS CUP, BUDAPEST

Eredmények

Időbeosztás

Microsite

(Bruckner Nóra – Fotó: Fiák Blanka)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X