moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. február 4.

Hősökké váltak

Fordulatos versenyben a szezon első felében küszködő Nagy Dóra lehengerlő kűrrel győzött a juniorok között vasárnap az utánpótláskorú műkorcsolyázók országos bajnokságán. A címvédő Láng Júlia a fél napot kórházban töltötte, miután a reggeli edzésen sérülést szenvedett, ennek ellenére hősiesen helytállt, és ezüstéremmel térhetett haza. A kisebbeknél Krizsanovszki Lili első, míg Papp Vivien negyedik bajnoki címét szerezte meg.

Fizikailag és lelkileg is embert próbáló hónapok vannak Nagy Dóra mögött: a többszörös országos bajnokot sérülések és iskolai nehézségek is hátráltatták. Novemberben mindössze a 21. helyen zárt a rigai Volvo Open Cupon, majd a juniorjaink számára kiírt következő válogatóversenyen, a budapesti Christmas Cupon már nem is indult. Január közepén aztán jégre lépett Belgrádban, és bár a kűrje jóval jobban sikerült, mint Rigában, még mindig messze elmaradt csúcsformájától.

Az SKSE versenyzője ilyen előzményekkel vágott neki az országos bajnokságnak, ahol megmutatta: bizony nem szabad leírni őt. Szinte tökéletes rövidprogramot futott, amellyel a harmadik helyet szerezte meg – már ekkor látszott, hogy valami nagy változás történt az elmúlt két hétben. A kűrben pedig egyszerűen szárnyalt – csak az utolsó ugrásnál csúszott be egy kis hiba –, így a tavalyi ezüstérem után övé lett az arany és vele együtt a Terták Elemér-vándorserleg. Ezzel immár hatszoros országos bajnokká avanzsált.

Nagy Dóra

„Nagyon boldog vagyok, hogy le tudtam küzdeni a sok nehézséget, és sikerült kihozni magamból a maximumot, mert ez volt a fő cél. Az utolsó héten olyan keményen dolgoztunk, mint még soha, az edzőim napi három rövidet és három kűrt futtattak velem. Többször el is sírtam magam, de ők biztattak, hogy bírom még, és meglett az eredménye. Már a harmadik helynek is örültem, de ez a győzelem nagyon jókor jött, óriási löketet adott, egy újabb lépés a siker felé” – mondta az új junior bajnok, aki legközelebb két hét múlva Miskolcon, majd a hónap végén Innsbruckban versenyez.  

A címvédő Láng Júlia számára a szezon nem, a reggeli edzés viszont gyötrelmesen kezdődött: véletlenül összeütközött Csiszér Emesével, aki sajnos épp a sípcsontját találta el. A szerencsétlen baleset Emesét nagyon megrázta lelkileg, de a tavalyi bajnok a kórházból megnyugtató hírekkel szolgált: a röntgen azt mutatta, bár mély a seb, a csont hála istennek nem sérült.

Láng Júlia

„Csövet raktak be, majd négy öltéssel összevarrták és leragasztották a sebet, aztán kompressziós harisnyát kellett felvennem. Megfordult a fejemben, hogy ez talán a verseny végét jelenti, de igazság szerint semmiképp nem szerettem volna visszalépni, ezért nagyon örültem, hogy az orvosok azt mondták, indulhatok, nem lesz gond. A kűr közben egyáltalán nem is fájt a lábam” – hangsúlyozta Júlia, akire jövő héten fontos megmérettetés vár, hiszen műkorcsolyában ő képviseli a magyar színeket az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).

Edzéstársa, az első juniorbajnokságán versenyző Szigeti Bernadett a bronzérmet szerezte meg. A Pavuk SE korcsolyázója, aki tavaly az advanced novice mezőnyben ezüstérmes lett, hibátlan rövidprogrammal a második helyen állt, a kűrben viszont több ugrásból is rosszul érkezett – nem is volt elégedett szereplésével.

Szigeti Bernadett

„Hosszú volt a nap: reggel edzettünk, aztán otthon pihentem, majd visszajöttem, és próbáltam összeszedni magam a kűrre. Sokkal jobban is futottam már ezt a programot, de látom, hogy min kell dolgoznom. A következő, miskolci versenyre nagy terveim vannak: többek között szeretném bemutatni a tripla-tripla kombinációt, ami most nem jött össze a rövidprogramban, illetve ha jól megy a rittberger és a lutz, talán azokat is betesszük a kűrbe.”

A decemberben új országos juniorrekordot felállító Schermann Regina a mezőnyben egyedüliként ugrott tripla lutzot, ráadásul kétszer is tisztán megcsinálta a nehéz elemet, ám kűrje korántsem volt hibátlan, így, bár előrelépett a hatodik helyről, nem sikerült felkorcsolyáznia a dobogóra.

Egyetlen junior férfi versenyzőnk, Szoboszlai Tamás is mindkét programjában hibázott, de összességében sokkal jobb formát mutatott, mint a szezon első felében: kűrjében most többek között azt a tripla lutzot is sikeresen bemutatta, amelyet az előző versenyein rendre elrontott.

Szoboszlai Tamás

„Igaz, hogy az országos bajnokságot nem lehet összevetni egy junior grand prix versennyel, de majdnem 25 ponttal többet kapott most, mint a szezon elején Ljubljanában, ami figyelemreméltó – mondta büszkén Vidrai Szabolcs, Tamás edzője. – December elejétől a DVTK támogatásával sokkal ideálisabb körülmények között készülhet Miskolcon, ahol összeállítottunk egy sikerre éhes edzői gárdát, így lassanként sikerül megteremtenünk a gyerekek folyamatos fejlődéséhez szükséges feltételeket.”

Advanced novice lányok: Krizsanovszki Lili (1.), Szabó Cintia (2.), Gál Zoé (3.), Szakács Imola Mária (5.). Mellettük: Schulek Csaba, a MOKSZ ügyvezető igazgatója, Tóth Szilárd, a MOKSZ elnökségi tagja, Homolya Zsuzsanna döntnök és Szilágyi Éva technikai kontroller

Az advanced novice mezőnyben új bajnokot avattunk: Krizsanovszki Lili, az SKSE versenyzője annak ellenére, hogy a hét közepén lázas volt, csodálatosan sikerült rövidprogramja után a jóval több energiát igénylő kűrben is szépen helytállt. Bár azt már nem tudta hibátlanul teljesíteni, így is magabiztosan tartotta vezető pozícióját, és megszerezte első országos bajnoki címét.

Hasonlóképp sikerült a bajnokság Akopyan Gayane és Sepa Tünde tanítványának, Szabó Cintiának is, aki egy remek rövidprogram után a kűrben már többet is rontott, és az ezüstéremnek örülhetett, míg a tavalyi bajnok, Gál Zoé a bronzéremmel térhetett haza.

Advanced novice és junior versenyzőink

Meglepetésre a basic novice kategória toronymagas esélyese, a szintén az SKSE-t képviselő Papp Vivien kettőt is esett kűrjében, de így sem talált legyőzőre: bár a Jégkorszak SE hibátlanul korcsolyázó versenyzője, Vargha Flóra közel került hozzá, a 10 éves Viviennek sikerült begyűjtenie negyedik bajnoki címét.

Papp Vivien és edzője, Gór-Sebestyén Júlia

„A dupla axel még bizonytalan, a lutz-rittberger kombinációt viszont stabilan tudja, egyszerűen elidegeskedte a versenyt. Ugyanakkor szépen forgott, és élt a jégen, igazán jól adta elő a programot. A héten két nemzetközi megmérettetés is vár rá: előbb Szófiában az intermediate novice korosztályban, majd Ljubljanában a basic novice mezőnyben lép jégre” – mondta Vivienről edzője, Gór-Sebestyén Júlia, akinek egyesülete, az SKSE 14 éremmel (9 arany, 4 ezüst és 1 bronz) a bajnokság legeredményesebb klubja lett.


Részletes eredmények

A programok ITT tekinthetők meg.

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Róth Tamás

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X