moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2014. november 27.

28 ország közel 450 versenyzője lép jégre Budapesten

Hétfőn kezdődik és vasárnapig tart a szezon legjelentősebb magyarországi műkorcsolya és jégtánc versenye, a Mikulás Kupa.

A budapesti Gyakorló Jégcsarnokban immár 8. alkalommal találkoznak a világ ifjú korcsolya tehetségei a legkisebbektől egészen a felnőtt kategóriáig. Az idei Mikulás Kupa különlegessége, hogy először lépnek jégre a kupa keretein belül felnőtt versenyzők is. Az indulók összesen 19 korcsoportban mutatják be programjaikat műkorcsolya és jégtánc sportágban.

A korábbi színvonalas rendezéseknek köszönhetően idén a legtöbben, közel 450-en adták le nevezésüket, szó szerint a világ minden tájáról. 28 országból érkeznek indulók, rajthoz áll Budapesten többek között Üzbegisztán, Hong Kong, Szingapúr, de még Mexikó versenyzője is. A legnépesebb delegációkat olyan nagy korcsolya nemzetek, mint Oroszország és Ukrajna nevezték, de kiemelkedő számban érkeznek versenyzők például Németországból, Olaszországból, Franciaországból is. Hagyományosan sokan lesznek a környező országok képviselői, úgy, mint az osztrákok, szlovákok, szlovének is.

A legfiatalabb versenyző, az előzetes nevezések alapján, egy 5 éves török kislány, míg a legidősebb az egyik finn jégtáncos pár férfi tagja, Kanervo Ossi, a maga 27 évével. A pár a januári, budapesti Európa-bajnokságon is részt vett, a kűrjüket is bemutatták, azaz bejutottak a legjobb húszba.

Ami a magyar versenyzőket illeti: nos, szinte a teljes magyar utánpótlás és élversenyzői garnitúra rajthoz áll a Mikulás Kupán. Így a rajongók, többek között, élőben nézhetik meg a Moscheni-Lukács junior jégtánc párunkat, valamint Tóth Ivett és Forgó Kristóf egyéni műkorcsolyázóinkat is. A két műkorcsolyázó seniorban, azaz a felnőtt mezőnyben indul.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség minden érdeklődőt szeretettel vár a Mikulás Kupán 2014. december 1-7. között.  A közönség számára legérdekesebb junior és felnőtt programokra csütörtöktől vasárnapig kerül sor. Minden versenyszámot a Gyakorló Jégcsarnokban rendeznek, a belépés díjtalan.

A verseny előzetes időrendje   és   jégbeosztása

Deregán G.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X