Barátai mind a Műjégre jártak, neki pedig még korcsolyája sem volt, de szerzett egyet, és másokat figyelve megtanult korcsolyázni – 1986-ban indult először versenyen, egy Pajtás Kupán, hat évvel később pedig már ott lehetett Albertville-ben, a téli olimpián. Egyértelműen a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás egyik úttörőjének számít, nosztalgiával és boldogan emlékszik…
Három olimpián is ott lehetett, mindháromról pontszerzőként tért haza. Tagja volt a magyar short track első Európa-bajnoki aranyérmét szerző női váltónak, de a 2009-es torinói kontinensviadal mellett a 2017-es rotterdami világbajnokságra is szívesen emlékszik vissza. Több mint egy évtizeden keresztül képviselte Magyarországot a világversenyeken, s ha nem jön közbe sérülés,…
Egyéni és páros műkorcsolyázóként is eredményes volt, Szöllősi Évával az oldalán főiskolai világbajnok, olimpiai 10. és világbajnoki 8. helyezett lett. Visszavonulása után a Magyar Jégrevü sztárjaként annak mind a 2202 előadásában, valamint a Napfény a jégen című filmben is szerepelt, majd edzőként bejárta a világot. Bajnokaink interjúsorozatunk tizedik részében Vida…
Első hazai versenyzőként mutatott be tripla axelt és négyfordulatos ugrást, de nemcsak technikai tudása, karakteres programjai is hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar férfi műkorcsolyázás emblematikus alakjává vált. Európa- és világbajnoki 10. hellyel, olimpiai részvétellel a háta mögött viszonylag korán befejezte pályafutását, majd edzőként is megjárta a világversenyeket. Bajnokaink interjúsorozatunk kilencedik…
Első érmét, mindössze öt korcsolyaóra után, még gyorskorcsolyában szerezte, de a műkorcsolya lett a nagy szerelem az életében. Zárkózott személyiségként és izgulós versenyzőként nem volt egyszerű dolga, ráadásul sok sérülés is hátráltatta az évek során. Tehetségének és kitartásának hála azonban két olimpia, öt világbajnokság, öt Európa-bajnokság és öt magyar bajnoki…
Még 200 nap Pekingig, Tokióig viszont már csak 4!Hajrá, magyarok, veletek vagyunk!
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség évi rendes közgyűlését írásbeli szavazás útján bonyolította le. Rendes közgyűlésre készültünk, s a törvényi megfogalmazásnak eleget is tettünk, hiszen a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség valóban a 2021. évi rendes közgyűlését tartotta meg, csak mindezt rendhagyó módon tette – írásbeli szavazás útján bonyolította le. A tagszervezetek…