Március 1. és 3. között a Gyakorló Jégcsarnokban rendezik az utánpótláskorú rövidpályás gyorskorcsolyázók 2024. évi Országos Bajnokságát. A rövidpályás gyorskorcsolyázók Utánpótlás Országos Bajnokságán hét korcsoportban, összesen 204 versenyző, a junior-világbajnokság résztvevői is küzdenek meg az elsőségért. Gyertek, szurkoljatok velünk!A belépés díjtalan! További információk HUNSKATE MEDIA
Kilenc nappal a megnyitó előtt, ma délután ünnepélyes keretek között tett fogadalmat a IV. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokra utazó magyar csapat. A rekordot jelentő 33 fős induló között 7 korcsolyázó képviselheti a magyar színeket és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséget. Az ünnepség résztvevői a budapesti Larus Étterem és Rendezvényközpontban gyűltek…
11. alkalommal indult a BOM Alapítvány Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjprogramja, amelyre 2024. január 15-ig pályázhatnak sportolók az alapítvány weboldalán megadott pályázati feltételeknek megfelelően. A BOM Alapítvány számára fontos, hogy a fiatalok sportkarrierjük építése mellett kiemelt figyelmet fordítsanak az önképzésre és a tanulásra is. A Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíjprogram segítségével komoly anyagi támogatás…
A 2017/2018-as versenyszezon versenynaptárai itt olvashatóak, tölthetőek le. A teljes hazai és nemzetközi versenynaptár egységes szerkezetben: MOKSZ_versenynaptar_2017_18_FULL.pdf Versenynaptárak sportáganként: - Gyorskorcsolya: MOKSZ_SS_versenynaptar_2017_18.pdf - Rövidpályás gyorskorcsolya: MOKSZ_ST_versenynaptar_2017_18.pdf - Műkorcsolya és jégtánc: MOKSZ_FS-ID_versenynaptar_2017_18.pdf - Szinkronkorcsolya: MOKSZ_SYS_versenynaptar_2017_18.pdf Természetesen a versenyek nagy részét már az Eseménynaptárunkba is feltöltöttük, ott lapozgatva is megtalálható szakáganként.
Női rövidprogram / Women Short Program Papp Vivien rövidprogramja / Vivien Papp's Short Program Női kűr / Women Free Skating Papp Vivien kűrje / Vivien Papp's Free Skating Férfi rövidprogram / Men Short Program Vlasenko Aleksandr rövidprogramja / Aleksandr Vlasenko's Short Program Férfi kűr / Men Free Skating Vlasenko Aleksandr…
Húsz futamból tízennyolcban jutottak tovább a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók a drezdai Európa-bajnokság pénteki nyitónapján. Kónya Zsófia, Jászapáti Petra, Knoch Viktor és Burján Csaba sikerrel vette mindhárom távon az első megmérettetését, jutott tovább a szombat, vasárnapi elő- illetve negyeddöntőkbe. Bácskai Sára Luca beragadt az 500m startnál, így utolsó, ötödik helyen fordult…