A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség immáron harmadik alkalommal rendezi meg a Budapest Trophyt október 14. és 16. között a Vasas Jégcentrumban. A háromnapos, rangos nemzetközi verseny névadója ezúttal a MOKSZ főtámogatója, a SEAT Magyarország. Az idei SEAT Budapest Trophy két esztendő után újra a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség, az ISU Challenger…
Ha minden a tervek szerint alakul, a Team Passion most épp a világ legjobb csapataival versenyezne Zágrábban. Csakhogy a 2020-as után a 2021-es szinkronkorcsolya-világbajnokságot is törölte a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU). A februári magyar bajnokságon kiváló formában korcsolyáztak, így két törölt vb-vel a hátuk mögött a hazai sikerből merítenek erőt…
Bánhidi Ákos csapatmenedzser egyenesen Pekingből, edzés közben nyilatkozott a Magyarock stábjának. Forrás: Magyarock
Sűrű időszak előtt nagypályás gyorskorcsolyázóink. Nagypályás gyorskorcsolya-válogatottunk október 31-én Inzellbe utazott, hogy folytassa a felkészülést a 2022/2023-as szezonra. A juniorok november 21-én Finnországba, Seinäjokiba utaznak, ahol a Junior Világkupa első két fordulóját rendezik. Mercs Abigél és Bejczi Botond eközben Európát járják: fiataljaink hétvégén az ISU Gyorskorcsolya Világkupa első fordulóján vettek…
A Spring Cup 2017 Olaszországban, Sesto San Giovanniban megrendezett szinkronkorcsolya verseny. Részletes információkat itt talál az ISU weblapján. A verseny hivatalos weblapja: http://www.springcup.it/
Ha csak egy összetevő, mondjuk a húszból, rajta van a tiltólistán, akkor jelenléte a szervezetben doppingvétségnek minősül. Számtalan ilyen és ehhez hasonló részletre hívta fel a hallgatóság figyelmét Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője szerdán a MOKSZ-ban tartott előadásán. A mintegy másfél órás előadáson a doktornő bemutatta…
Az immár hagyományos Mikulás Kupa rövidpályás gyorskorcsolyázóknak szervezett versenynapjai. Versenykiírás: http://www.shorttracklive.info/announcement/427announcement.pdf Nevezések: http://www.shorttracklive.info/index.php?comp=427&m=0&saison=11