Csapatvezetői értékelő féltávon. Vegyesek az érzelmeink úgy gondolom. Kétségbe esni nem kell. A mi sportágunk ilyen. A világ legjobb versenyzői is összeakadhatnak úgy a negyeddöntőben, hogy döntőnek számító futamról beszélhetünk. Mindamellett inkább olyan tényezők játszottak szerepet például a budapesti váltópozícióban is, amik a mi sportágunkba bekalkulálandó tényezők. Így például, hogy esünk vagy egy…
Idén is közel 100 fiatal sportoló részesült a MOL Alapítvány ösztöndíjában, amelyet immár három sportágunk hét képviselője is elnyert: a tavaly is díjazott Jászapáti Petrához, Ekker Lénához és Schermann Reginához ezúttal Krizsanovszki Lili, Kormányos Nina és a Leveles Réka–Leveles Balázs-kettős csatlakozhatott. Pályázatból ugyan idén feleannyi érkezett be, mint tavaly, a…
Népes és erős mezőnyben kellett helytállnia második Európa-bajnokságán Borovoj Alexandernek, akinek fő célja az volt, hogy tiszta programot fusson. Ezt sajnos nem sikerült teljesítenie, így a 37. helyen zárt, vagyis a szombati kűrben már nem találkozhatunk vele. Nyolc éve nem indult ennyi férfi műkorcsolyázó az Európa-bajnokságon: 37-en versenyeztek a csütörtöki…
A Szocsi olimpikon Liu Shaolin Sándor nevével fémjelzett Sportország SC rövidpályás gyorskorcsolyázói, márciusi teljesítményük alapján, szerdán a MOB székházában átvették „A hónap műhelye” - díjat és az azzal járó 500 ezer forintos Decathlon-sportszer vásárlási utalványt. Az eseményen a MOB részéről részt vett Tóth József, a MOB Utánpótlásosztályának vezetője. A márciusi…
Kicsit talán korai volt a hajnali kezdés egy ilyen nagy versenyhez. Ez meglátszott Nagy Konrád (Főnix SE) 500 méteres teljesítményén is, aki viszonylag lassabb első 100 métere után könnyedén korcsolyázott 39.40-et. Technikailag jól kivitelezett mozgását nagy figyelemmel kísérte a jégpálya szélén felsorakozott szakértő közönség. Az volt a vélemény, hogy ha az…
The entry of the 43rd country has been submitted to the Audi ISU World Cup Short Track to be staged in Budapest. Four ladies and two men will represent Croatia with Danijela Ivandic and Maja Ivandic amongst them. With Croatia’s application 258 athletes from 43 countries will step on ice…
Indul a visszaszámlálás: már 100 nap sincs a január 24. és 26. közötti debreceni Európa-bajnokságig – a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók csütörtökön sajtónyilvános edzésen is megmutatták, hogyan készülnek az idényre. Összhang és erő A nap elején a korai kelés, az idő előrehaladtával a kemény munka tünteti el a mosolyt az arcokról…