Közel 140, a korcsolyasporttal ismerkedő gyermek gyűlt össze a Gyakorló Jégcsarnokban vasárnap, hogy az Országos SPORT XXI Korcsolyafesztiválon bemutassa, mit tanult az év során a MOKSZ utánpótlás-programja keretében. A szervezők az ügyességi és a gyorsasági versenyek mellett arcfestéssel és ugrálóvárral is készültek, így igazi gyermeknapi hangulatot varázsoltak a kicsiknek. https://www.youtube.com/watch?v=8ihMtK_wAWg…
Európa- és világbajnokságon is képviselhette a magyar színeket, majd visszavonulása után belekóstolt a revüs életbe, de mindig is tudta, az edzősködés az ő útja. Bajnokaink interjúsorozatunk hetedik részében a közel hét éve a Közel-Keleten élő Pádár Bianka mesél arról, milyen a műkorcsolyázás helyzete Katarban és az Egyesült Arab Emírségekben, de…
A szinkronkorcsolyázók idei verseny szezonja hagyományosan a világbajnoksággal ért véget. Az idei bajnokságnak Horvátország, Zágráb adott otthont április 5-6-án, ahol szinte teltház előtt mutathatta be programjait a résztvevő 17 nemzet 21 csapata. A versenyről Kendelényi-Gulyás Erikát, a versenyen résztvevő nemzeti csapatunk, a Team Passion vezetőedzőjét kérdeztük: „Az idei szezon az…
Ha a jégpályák környékén valaki Andreának, vagy Andinak szólítja, fel sem kapja a fejét. Nem véletlenül. A korcsolyázók családjában Keszler Andreát mindenki csak Kecónak hívja, és a három olimpiát is megjárt short trackes szereti is a becenevét. Nagyon fiatalként volt tagja a magyar rövidpályás gyorskorcsolya első Európa-bajnoki aranyérmét szerző női…
Orvosi javaslatra kezdett el korcsolyázni, és egyéniben olimpián, világbajnokságon, valamint három Európa-bajnokságon is képviselhette a magyar színeket. Ugrást neveztek el róla, de a páros műkorcsolyázásba is belekóstolt, majd hét éven át a Magyar Jégrevü szólistájaként kápráztatta el a közönséget. Edzőként lányát, Czakó Krisztinát az Európa-bajnoki ezüstéremig vezette, idén pedig a…
Már 10 évesen uralta korosztálya európai mezőnyét, 13 évesen pedig elindulhatott élete első felnőtt Európa-bajnokságán, de a 2003-as kontinensviadalon szerzett bronzérmével végképp meggyőzött mindenkit arról, hogy számolni kell vele. Az azt követő évben hazai közönség előtt tette fel a koronát pályafutására, amikor két csodálatos programmal az oroszokat is maga mögé…
Barátai mind a Műjégre jártak, neki pedig még korcsolyája sem volt, de szerzett egyet, és másokat figyelve megtanult korcsolyázni – 1986-ban indult először versenyen, egy Pajtás Kupán, hat évvel később pedig már ott lehetett Albertville-ben, a téli olimpián. Egyértelműen a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás egyik úttörőjének számít, nosztalgiával és boldogan emlékszik…