Első érmét, mindössze öt korcsolyaóra után, még gyorskorcsolyában szerezte, de a műkorcsolya lett a nagy szerelem az életében. Zárkózott személyiségként és izgulós versenyzőként nem volt egyszerű dolga, ráadásul sok sérülés is hátráltatta az évek során. Tehetségének és kitartásának hála azonban két olimpia, öt világbajnokság, öt Európa-bajnokság és öt magyar bajnoki…
Habár 1980-ból a legtöbben Regőczy Krisztina és Sallay András olimpiai ezüstérmére és világbajnoki címére emlékeznek a korcsolyasport kapcsán, abban az évben a junior-korosztályban is nemzetközi sikert, világbajnoki ezüstérmet ünnepelhettünk jégtáncban. Péterfy Judit és Bálint Csaba aztán a felnőttek közt is mindjárt a legjobb tízben kezdett az Európa-bajnokságon, amelyet még két…
Szertelen, mozgékony gyermek volt, akinek nem sok kedve volt korán kelni, hogy a sziszifuszi iskolázást gyakorolja, ellenben az ugrások és a bravúros mutatványok egy életre a jéghez láncolták. Az 1974-es Európa-bajnokságon rekordot állított fel azzal, hogy első európai műkorcsolyázóként mutatta be a tripla lutzot versenyen, de tíz magyar bajnoki címe…
Édesanyja azt szerette volna, ha nem egy iskolai tornaóra keretében ismerkedik meg a korcsolyasporttal, így már háromévesen jégen állt, majd a tanfolyamon beleszeretett az ugrásokba és a sebességbe. Műkorcsolyázóként négyszer nyerte meg a magyar bajnokságot, valamint egy világ- és két Európa-bajnokságon is képviselhette a hazai színeket. A 2014-es budapesti Európa-bajnokságon…
Kis túlzással korcsolyával a lábán született, hiszen édesanyja Mató Edit, négyszeres bajnok jégtáncos volt. Hamar meg is tanult korcsolyázni, mégpedig a saját jégpályáján, amelyet a nagypapája készített neki az udvaron. Rendszeresen járt a Műjégre a nagymamájával, aztán mikor meglátta Hunyady Emesét versenyezni, eldöntötte: marad a jégen, de nem jégtáncosként,…
Még 200 nap Pekingig, Tokióig viszont már csak 4!Hajrá, magyarok, veletek vagyunk!
Két sport közül kellett választania: pályakerékpár vagy gyorskorcsolya?Döntött, és a legsikeresebb magyar női pályakerékpáros lett: a sydney-i olimpián 5. helyen végzett. A szíve azonban visszahúzta őt a jégre. Bajnokaink interjúsorozatunk 30. epizódjában Szabolcsi Szilviával beszélgettünk. Interjúsorozatunk epizódjai YouTube-csatornánkon is visszanézhetők.