Partnerével, Hoffmann Nórával történelmet írt: nemcsak hogy első magyar jégtánckettősként kétszer is kvalifikáltak a junior-világkupadöntőre, másodjára meg is nyerték azt. A korosztályos világbajnokságokon két ezüstéremig jutottak, majd a felnőtt mezőnyben a 2006-os torinói olimpián, négy világbajnokságon és öt Európa-bajnokságon is képviselhették a magyar színeket. A 2007-es kontinensviadalon addigi legjobb eredményük…
Csontritkulás miatt edzenie sem szabadott volna, így nyert bronzérmet az 1967-es Európa-bajnokságon, amelyet aztán világbajnoki dobogó és még egy kontinensbajnoki harmadik hely követett. Három olimpián is képviselhette hazánkat, és kétszer pontszerző helyen zárt, sőt, az is megadatott neki, hogy vihesse a magyar zászlót az ötkarikás játékokon. Visszavonulása után meghatározó szerepet…
Közel 140, a korcsolyasporttal ismerkedő gyermek gyűlt össze a Gyakorló Jégcsarnokban vasárnap, hogy az Országos SPORT XXI Korcsolyafesztiválon bemutassa, mit tanult az év során a MOKSZ utánpótlás-programja keretében. A szervezők az ügyességi és a gyorsasági versenyek mellett arcfestéssel és ugrálóvárral is készültek, így igazi gyermeknapi hangulatot varázsoltak a kicsiknek. https://www.youtube.com/watch?v=8ihMtK_wAWg…
Szombaton a kűrökkel folytatódott Észtországban a Junior Grand Prix. A mieinknek a harmadik helyről várták a kűrt, és végül az ötödik helyen fejezték be a versenyt. A pénteki kiemelkedő szereplést nem sikerült megismételni a Carolina Moscheni - Lukács Ádám párosnak. Noha szombati programjuk folyamatos volt, néhány apróbb hiba becsúszott, aminek köszönhetően…
Augusztus 13-án elindult a Gyakorló Jégcsarnokban a 9 ország részvételével lebonyolításra kerülő ISU Műkorcsolya edzőtábor. Az 1997 és 2004 között született korcsolyázók életkoruk és tudásszintjük alapján 3 csoportban vesznek részt a képzésben. A napi program két jeges edzést (1-1 óra délelőtt és délután), erőnléti edzést és klasszikus balett órákat tartalmaz.…
2013. január 19-20-án első alkalommal kerül megrendezésre az I. Téli Sportágválasztó, melynek egyik fővédnöke Sebestyén Júlia műkorcsolya Európa-bajnok. A Téli Sportágválasztó egy mindenki számára kortól függetlenül, ingyenesen látogatható rendezvény, melynek a Városligeti Műjégpálya ad otthont. A rendezvény fő célja, hogy egy helyen mutassa be a különböző téli jeges és havas…
Műkorcsolyázó családban nőtt fel, így születésétől kezdve a jégpálya volt a második otthona. Négyszeres magyar bajnokként vitte tovább a családi hagyományt, és bár már nem a jégen tölti a mindennapjait, élete minden területe összefonódik szeretett sportágával. Bajnokaink interjúsorozatunk ötödik epizódjában a ma már DJ-ként, valamint rendezvény- és koncertszervezőként tevékenykedő Vardanjan…