A kétnapos tesztverseny után a short track olimpiai keret edzői kijelölték a január 22. és 24. közötti gdanski Európa-bajnokságra utazó csapatot. Majdnem egy év telt el azóta, hogy rövidpályás gyorskorcsolyázóink téthelyzetben léptek jégre – a koronavírus-járvány mindenki életét átírta, a short trackesek is megváltozott helyzetben készülhettek. Sokáig annak tudatában, hogy…
Lezárultak a nevezések a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség által szervezett és ingyenesen megtekinthető Mikulás Kupájára. Négy földrész negyven országának közel ötszáz műkorcsolyázója és jégtáncosa lép jégre, akik közül közel százan hazai színekben versenyeznek majd. A Magyarország számára első olimpiai kvótát szerző Tóth Ivett a szezonban először mutatja meg a februári Téli…
A zágrábi Junior Grand Prix-n sikerült megtartani, a rövidprogram után, a kűrben is a harmadik helyet a Moscheni-Lukács párnak, így a fiatal jégtáncosok bronzéremmel a nyakukban térnek haza Horvátországból. A mieink 13. párként mutatták be kűrjüket a 15 indulót számláló mezőnyben. Programjuk lendületes volt, szépen futották, ami a pontokban is…
Tisztelt Sporttársak! A Magyar edzők Társasága 2024-ben elindítja a „Sportszülők Akadémiája” rendezvénysorozatot. A rendezvények minden hónap harmadik csütörtökén 18-20 óráig lesznek, jelenléti formában a Magyar Sport Házában és online is követhetően a MET YouTube csatornáján. A rendezvényeken neves edzők, sportszakemberek és sportolók tájékoztatják a szülőket a gyermekük sportolásával kapcsolatos tudnivalókról,…
A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség a 2023/24-es versenyszezonban első alkalommal rendezi meg az ISU Junior Short Track Világkupa-sorozatot. A harmadik, egyben utolsó fordulónak 2024. február 17. és 18. között a magyar főváros ad otthont. Európában a junior korosztályban nem volt még hasonló jellegű versenysorozat. A világbajnokság mindig is kimagaslott a szezon versenyei…
Tíz év után ismét műkorcsolya-világversenynek adhat otthont Budapest: a magyar főváros ma elnyerte a 2024-es Európa-bajnokság rendezési jogát. Volt valami a levegőben – mondhatnák a számmisztika hívei, hiszen 2004 után 2014-ben, és, mint a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) mai döntéséből kiderült, 2024-ben is Budapest adhat otthont a műkorcsolyázók és jégtáncosok…
December 14. és 16. között a csehországi Turnov adott otthont a Négy Nemzet Bajnokságának, melyen a visegrádi négyek országai, a házigazda Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia vett részt. A nemzetközi versenyen és az ezúttal Csehországban megrendezett Magyar Bajnokságon 5 kategóriában 15 junior és senior korcsolyázónk mérettetett meg. Páros műkorcsolyában Pavlova…