moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Miskolci szezonzárás – 15. DVTK Avas Kupa

Fölényes győzelmeket, egyéni csúcsokat és számos korosztályban új nyerteseket, sőt, egy visszatérőt is tartogatott az immár 15. alkalommal megrendezett DVTK Avas Kupa, amelyen 17 egyesület közel 200 versenyzője vett részt. Már sokéves hagyomány, hogy a DVTK (illetve korábban az azóta már megszűnt Havasszépe SE) ősszel és tavasszal is vendégül látja a műkorcsolyázókat – mind a […]

Négyfordulatos toeloop és tripla lutz – Jégmadár Kupa

Az egyéni sikerek versenye volt a székesfehérvári Jégmadár Kupa: Böröcz Máté most először négyfordulatos toelooppal készült, míg az élete kűrjét futó Ekker Léna hibátlanul bemutatott tripla lutzával 12 évesen az összes tripla ugrást kipipálhatja. Tavaly a koronavírus közbeszólt, és nem rendezhették meg a húsvét környékén évről évre nagyon várt Jégmadár Kupát Székesfehérváron. Idén azonban, bár […]

Micsoda verseny! – Óbuda Skating Cup

Nagyszabású és a maga nemében egyedülálló verseny zajlott a hétvégén az Óbudai Jégcsarnokban: a Hoffmann Korcsolya Akadémia és a Budaskate SE első ízben rendezte meg az Óbuda Skating Cupot, amelynek keretében 20 egyesület több mint 300 műkorcsolyázója, jégtáncosa és szinkronkorcsolyázója mérte össze tudását. Egyesületi versenyként egyedülálló módon mindhárom szakág versenyzőit, a műkorcsolyázókat, a jégtáncosokat és […]

Erejük teljében – Magyar és országos bajnokság, 3. nap

Története legjobb rövidprogramját mutatta be a Team Passion, két bajnoki címmel és új juniorcsapattal kezdett az UTE, négy újonc fiút is köszönthettünk a legkisebbeknél – a 2021-es magyar és országos bajnokság harmadik napján befejeződött a műkorcsolyázók versenye, majd elkezdődött a szinkronkorcsolyázóké.   Alig egy hete derült ki, hogy a 2020-as után az idei szinkronkorcsolya-világbajnokságot is törli […]

Remek produkciók – Santa Claus Cup 3–4. nap

46 érem talált gazdára a hétvégén a Gyakorló Jégcsarnokban – a Santa Claus Cup harmadik és negyedik napján a 6–15 éves műkorcsolyázóké és a jégtáncosoké volt a főszerep. Különösen izgatottan várták a Santa Claus Cupot a legfiatalabb jégtáncosaink, hiszen ők ezen a versenyen léphettek először jégre a szezon során. Habár a járványhelyzet miatt megfogyatkozott a […]

Jeles a pályán, jeles a padban

Kimagasló tanulmányi és sportteljesítménye elismeréseként öt nagypályás és két rövidpályás gyorskorcsolyázónk, két műkorcsolyázónk és egy jégtánckettősünk is elnyerte a Magyarország jó tanulója, jó sportolója címet. Nemcsak a jégen, az iskolapadban is remekeltek sportolóink az elmúlt szezonban: prof. dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere tizenegy korcsolyázónkat is Magyarország jó tanulója, jó sportolója címmel jutalmazta. Míg tavaly […]

Csillagok születnek – Országos bajnokság, 2. nap

Fölényes győzelmeket láthattunk az utánpótlás országos bajnokság második napján: Ekker Léna és Papp Vivien is lehengerlő produkcióval védte meg bajnoki címét – a junior nőknél viszont Schermann Regina épphogy vezet a rövidprogram után. Jégtáncban eldőlt a bajnoki címek sorsa, és a szinkronkorcsolyázók is megkezdték szereplésüket. Magasan kiemelkedtek a mezőnyből, és fantasztikus kűrjeikkel egyértelműen ők voltak […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X