moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. május 12.

Új fokozatba kapcsoltunk

Harminchét tagszervezet száz képviselőjének, valamint a MOKSZ munkatársainak részvételével vette kezdetét Balatonkenesén a IV. Országos Korcsolyázó Értekezlet. Az első nap tematikája szövetségi, a másodiké sportszakmai kérdéseket tűzött napirendjére.

„A jövőt nem ismerjük, azt viszont látjuk, mire kell törekednünk – kezdte előadását Kósa Lajos elnök. – A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a kelet-európai országok csoportját tekintve vezető szövetséggé kell váljon, amelyhez igazodnak a többiek. Kovásza leszünk a folyamatoknak, ahogyan a Négy Nemzet Bajnokság elindításánál is voltunk” – fogalmazott a szövetség első embere. 

Az NKK-tól a HUNSKATE brandig

A 2018–2019-es szezon költségvetésével kapcsolatban elhangzott, hogy az 1,4 milliárd Ft bevétel 88%-a állami támogatás, amelyen mindenképpen változtatni kell. Schulek Csaba ügyvezető igazgató előadásában is elsősorban a következő ciklusra koncentrált, amelyben meghatározó a cégszerű, már-már piaci működés. Bordás Péter, a Nemzeti Korcsolyázó Központot tervező BORD Stúdió ügyvezetője a lehető legösszetettebb mérnöki feladatnak minősítette a létesítményt, amelyben a sportszakmával közös szókincs kialakítása a gépészeti kihívásokkal vetekszik.

Az értekezlet első napján szó esett a működés olyan szervezési kérdéseiről is, mint a versenyengedélyek, a sportorvosi igazolások, a határidők, a szabályzatok és a stratégiai együttműködések. A szövetség szakemberei közül Borsodi Eszter szervezési koordinátor a zökkenőmentes mindennapokért kialakított adminisztrációs rendszert mutatta be, és előadásában idei újdonságokra is kitért. Lebek Aranka gazdálkodásiigazgató-helyettes az elszámolás praktikus segédleteit ismertette, míg Rózsa Réka gazdálkodási igazgató arról beszélt, hogy a jövőkép forrása és feltétele a szakszerű gazdálkodás. Új tagszervezetként mutatkozott be a Ferencvárosi Torna Club, a Hatvani Gigászok és a Kapos Dynamik SC.

A MOKSZ marketing-kommunikációs szakemberei az új arculat és a HUNSKATE brand stratégiai irányainak szakmai értelmezése mellett a közösségi média hatékony tartalommal töltésének technikáját mutatták be. Tarpai Zoltán marketing és kommunikációs vezető, valamint Fiák Blanka médiamenedzser a marketing és a kommunikáció vastörvényeit felvonultatva elmondta: ahogy a jégen a sportolók, a hétköznapokban pedig a „fogyasztók” és a közösség támogatásának elnyeréséért, az érzetek csatájában kell győzelmet aratnunk.

Váradi Orsolya ügyvezetőigazgató-helyettes az előző szezon saját szervezésű rendezvényeit foglalta számokba, és újdonságként elhangzott, hogy nyárra ágazati memorandumok készülnek. Telegdi Attila, a gyorskorcsolya ágazat sportigazgatója a Testnevelési Egyetemmel kötött együttműködés részleteiről beszélt, és kitért az oktatott tantárgyakra, témakörökre és sportági specifikumokra. A Bírói Mentorprogram aktualitásait Bálint Csaba elnökségi tag, a Bíróbizottság vezetője, míg az antidopping erőfeszítéseket dr. Szabó Gergely Balázs, a Magyar Antidopping Csoport jogi képviselője ismertette.

Az első napot szekcióülések zárták, amelyek keretében az ágazati stratégiák feladatainak interaktív megbeszélése mellett az ISU felé benyújtandó változtatási javaslatokat is kötetlenebb formában egyeztették a szakemberek.

Sportszombat: jelen és jövő

Az OKÉ második napja az utánpótlás-nevelés mérföldköveivel kezdődött, majd a sportági stratégiákról számoltak be az ágazatok igazgatói, Telegdi Attila és dr. Vardanjan Gurgen. Vedres Noémi SPORT XXI koordinátor magát a SPORT XXI programot tekintette át a kezdetektől. „A 4-9 évesek támogatott korcsolyaoktatása hosszú távú szülő- és gyerekbarát program, nemzetközi példákra, követendő irányokra alapozva és építve. Mindez folyamatos megújulás mellett, ahol a bázis szélesítése éppen olyan fontos, mint a tehetségkutatás” – hangzott el. Az életkorok kronológiáját követve a Héraklész csapatok eredményeit ismertette Gór-Sebestyén Júlia műkorcsolya Héraklész program vezető és Szabó Krisztián rövdipályás gyorskorcsolya utánpótlás vezetőedző.

A műhelytámogatások bajnoki pontversenyét, eredményességi kimutatását Orendi Mihály elnökségi tag, a MOB alelnöke jelentette be: a rendszer indulása óta eddig minden évben első helyen a Sebestyén Korcsolya Sport Egyesület (SKSE) végzett, ahogy idén sem volt másként. A négy szezon eredményességét tekintve a rövidpályás gyorskorcsolyánál az MTK állhat a dobogó legfelső fokára. „Senkinek sem szabad egy pillanatra sem hátradőlni, hiszen a következő három olimpia minden szereplője már bent van a rendszerben” – fogalmazott.

A short track olimpiai keretet erősítő Krueger Cole és öccse, az egyéni olimpiai érmes John-Henry összesen 40 esztendőnyi sportolói tapasztalattal rendelkeznek, amely során több szövetség munkájába is beleláthattak – erről beszéltek előadásukban.

„Az USA-ban a támogatás csak a felnőtt válogatottba kerülést követően indul el. De még akkor is szükség van szülői segítségre vagy akár heti 40 órás munkavégzésre” – mesélték. Jobb edzők és csapattársak reményében John-Henry először Dél-Koreába, majd Hollandiába költözött, míg végül mindketten Magyarországon találták meg a felkészülés optimális feltételeit. „Magyarország különleges helyzetbe került a téli sportágak tekintetében, itt komoly támogatást élvez a korcsolyasport.”  

Az elnöki, ügyvezetői, majd ágazatvezetői elképzelések ismertetését követően a jégen irányítók gondolatait is megismerhette a szakmai közönség. Ipakjan Jeranjak, a műkorcsolya ágazat szövetségi kapitánya az evolúcióhoz hasonlította a műkorcsolyát, tekintve, hogy itt is, ott is hosszú idő kell az eredményességhez. Lépésről lépésre bemutatta, miként épül fel a munka, onnantól kezdve, hogy egy kisgyerek először a jégre áll, az olimpiai dobogó legfelső fokáig.

Bánhidi Ákos, a short track olimpiai keret menedzsere először a kereteket, majd a női és a férfi sorokat segítő stábot mutatta be. A 2018–2019-es szezon eredményei között szerepel 14 világkupaérem (7 arany-, 4 ezüst-, 3 bronzérem), valamint hét szintén nagyon értékes 4–6. helyezés is. 2019 januárjában minden idők legsikeresebb Európa-bajnokságán kilencszer álltak dobogóra sportolóink: három 4–6. helyezés mellett 4 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek. A szezonzáró világbajnokság egy férfiváltóban szerzett bronzéremmel gazdagította a magyar éremtáblát. Az „ilyen még nem volt” kategóriában Jászapáti Petra első női világkupa-aranyát említette, valamint az Eb összetett arany- és ezüstérmünket, a felnőtt világcsúcsot is futó férfiváltó összetett világkupa-győzelmét és az idén elindított vegyes váltó világkupa-arany- és ezüstérmét. A szakvezető 2019–2020-as versenyszezon főbb állomásait is felsorolta.

Dr. Nagy Zsigmond nemzetközi tanácsadó az ISU-protokollokat ismertette konkrét ügyek példáján. A 2020-as ifjúsági téli olimpia és a 2022-es pekingi olimpiai játékok sportolói és edzői ösztöndíjairól is beszélt.

A tagszervezetekkel legközelebb a május 24-i közgyűlésen találkoznak a szövetség vezetői, míg a következő, immár ötödik Országos Korcsolyázó Értekezletre 2020 tavaszán kerül sor.

HUNSKATE Média / Holub Katalin – Fotó: Fiák Blanka

Li-ning Seat Törley Artificer
X