moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2014. február 18.

Szocsi 2014: Versenyzőink mondták

2014_02_06_Szocsi_zaszlo_felvonas_9
Csokorba szedtük mit mondtak a versenyzők a mai napról.

A női váltó tagjai:
Kónya Zsófia: „Édesanyámék nagyon örültek, amikor felmentem hozzájuk a lelátóra. Ők is, és mi is nagyon örülünk ennek a hatodik helynek. A futam előtt csak annyira izgultam, ami még az egészséges határon belül volt. Én most nagyon boldog vagyok.” – nyilatkozta Kónya Zsófia jó kedvűen.

Lajtos Szandra: „Én most nagyon élveztem! Az elejétől kezdve éreztem, hogy maximumot tudok teljesíteni. Nagyon jól össze volt rakva a futam, az esésig fantasztikusan ment mindenki. Egyáltalán nem csüggedhetünk. Vitt a szívünk.” – mondta a harmadik olimpiáján részt vevő Lajtos Szandra.

Heidum Bernadett: „1000 méteren az egyéniben kizártak. Nem értettem egyet a döntéssel, de nem volt jelentősége, mert amúgy is csak harmadik lettem. Az olasz kiemelkedett a futamunkból, és most a francia ellenfelemnek sikerült úgy rátapadnia, hogy továbbjusson A váltóval kapcsolatban, annak ellenére, hogy a hatodik helyet előzetesen elfogadtam volna, most még csalódott vagyok. A váltóban csak háromszor került rám sor, úgy érzem, mintha nem is koriztam volna. A táv első felében elképesztően jól mentünk, ez most újra az a csapat volt, amelyik az Európa-bajnokságon és az Universiadén is jól szerepelt. Gyorsan hozzáteszem, hogy nem az összetételére gondolok, csak arra, hogy nagyon együtt voltunk, és mindenki a maximumot hozta. Szandi es Zsófi is fantasztikusakat előzött, bravúrosan tartotta meg a pozíciót. Nagyon jól mentünk, sokkal jobban, mint az elődöntőben. Mindenki nagyon jó formában volt, én is nagyon erősnek éreztem magam. A váltások jól sikerültek, a köridők is rendben voltak Kecó hihetetlen jól rajtolt, borzasztóan sajnálom, ami történt vele, de short trackben bármi előfordulhat, én is jártam már így. Amennyire tudom, leért a bal korcsolyája a kanyarban, és ez lett a vesztünk. Hihetetlenül bosszantó, mert tele voltunk energiával, úgy éreztem, bőven van annyi erőm, hogy egy jó hajrával megnyerjük a futamot.” – mondta Heidum a futam után nem sokkal.

Keszler Andrea: „Két óra távlatából kicsit jobban érzem magam, de idő kell, míg igazán örülni tudok a pontszerzésnek. A csapattársakkal össze vagyunk szokva, támogatjuk egymást, így könnyebb lesz feldolgozni a történteket. Nem nagyon emlékszem arra, hogyan estem el, de szeretném visszanézni, hogy tanuljak belőle, és hogy többet ne forduljon elő.” – fogalmazott Keszler.

A ma pályára lépett férfi versenyzők:
2014_02_18_Knoch
Knoch Viktor: „Nem volt rossz a sorsolás, és kicsit jobban kaptam el a rajtot, mint amire számítottam. Utána elég komoly lökdösődés alakult ki, ami miatt igencsak lemaradtam az élen korizó kínaitól. Talán a legrosszabb idővel mentem tovább, ami alaposan megnehezíti a dolgomat a negyeddöntőben, ugyanis csak a négyes pályáról rajtolhatok, és ez 500 méteren jelentős hátrány” – nyilatkozta Knoch a mob.hu-nak.
2014_02_18_Szocsi_liu_shaolin
Liu Shaolin Sándor: „Pozitív élményekkel megyek haza az olimpiáról, még ha el is maradtam a saját elvárásaimtól, mert szerettem volna a legjobb 16-ba jutni. Amit megtanultam ezen az olimpián, hogy senkitől sem szabad félni. Remélem, négy év múlva ennek hasznát veszem!” – értékelte szereplését a 18 éves Liu.

/forrás: MTI, MOB, MOKSZ; fotó: Kovács Anikó – MOB/

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X