moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2014. február 10.

Szocsi 2014: Pályára léptek a rövidpályás gyorskorcsolyázók – Napi összefoglaló

Hétfőn a férfiak kezdtek 1500 méteren, majd Keszler Andrea 500-on következett. A nap utolsó magyar érdekeltségű futama a női váltó elődöntője volt.

Mindhárom magyar, azaz Béres Bence, Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor is búcsúzott a selejtezőben 1500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók első, hétfői versenynapján a szocsi téli olimpián. Liu Shaolin mindössze egy ezreddel lett negyedik.

Béres és Knoch egyaránt utolsó lett a hatosában, utóbbi el is esett, míg Liu Shaolin célfotóval, mindössze egyetlen ezreddel maradt le a harmadik, még továbbjutó helyről.
A harmadik olimpiáján szereplő Knoch lépett először jégre, ő a második futamba kapott besorolást. Eleinte lassú, kényelmes tempóban korcsolyáztak a versenyzők, a 24 éves magyar a hatos második felében haladt, aztán kilenc körrel a vége előtt ritmust váltott és a sor második helyére sorolt be. Később fokozatosan hátrébb csúszott az ötödik pozícióba, majd három körrel a vége előtt az élmezőny magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, melynek köszönhetően négyen, a junior világbajnok dél-koreai Park Sze Jeong, a dél-koreai születésű, de orosz színekben versenyző háromszoros olimpiai bajnok Victor An, a szintén junior világbajnok kínai Han Tien-jü és az izraeli Vladislav Bykanov elhúztak. Knoch ráadásul elesett, amikor ráfordult az utolsó körre, így hatodikként fejezte be a futamát.
“Nem akarom szépíteni a dolgot, mert nagyon elrontottam” – értékelt velősen Knoch Viktor, aki nyolc éve ötödik lett ezen a távon. – “Ettől függetlenül nagyon nehéz futamba kerültem, három ázsiai riválissal és Annal. Van még versenyszámom, innentől azokra koncentrálok.”
A 21 esztendős Béres a negyedik futamban a rajtot követően a harmadik helyen haladt, majd az amerikai Eduardo Alvarezzel csatázott, aki előbb megelőzte őt, de a magyar egy gyors manőverrel visszavette az elődöntőt érő pozíciót. Alvarez aztán megint megelőzte Bérest, aki láthatóan elfáradt és három körrel a vége előtt lemaradt a nagy tempóra váltó kétszeres olimpiai bajnok kanadai Charles Hamelin, az orosz Szemjon Jelisztratov és az amerikai alkotta hármasról, sőt végül az utolsó helyre csúszott vissza.
2014_02_10_Szocsi_osszefoglalo_Telegdi_Attila
Béres úgy vélte, az 1500 számára jó bemelegítés volt, mert nem ez a főszáma. Elárulta, három-négy körrel a vége előtt érezte, hogy elfogyott az ereje, de az addig nyújtott teljesítménye bíztató lehet az 1000 méterre nézve.
A szintén olimpiai újonc Liu Shaolin ugyancsak a harmadik helyen kezdte a futamát, aztán egyszer csak az élre állt, de sokáig nem diktálhatta a tempót, mert visszaesett a negyedik helyre. Három körrel a vége előtt az egyik kanyar előtt belülről előzött, majd a következő körben ugyanilyen manőverrel a második helyre jött fel, azonban a kanyar után kisodródott, így ketten is befértek elé a következő fordulónál. Liu Shaolinnak már nem maradt ideje korrigálni, de a célba érkezéskor nagyszerűen nyújtotta előre a korcsolyáját, ám ez kevésnek bizonyult, mert célfotóval, egyetlen ezreddel elmaradva a francia Thibaut Fauconnet-től, végül a kiesést jelentő negyedik helyen zárt a hatosban.
„Egyáltalán nem izgultam, nem gondoltam arra, hogy pályafutásom első olimpiai versenye. Összességében könnyebb volt annál, mint amire számítottam. Sajnos, amikor feljöttem másodiknak a kanadai mögé, ő belassult, és arra nem reagáltam időben. A többieknek lehetőségük volt előzni, én a végén hiába próbálkoztam kívülről, már nem sikerült. A célban ugyan azt mutatta az edzőm, hogy megvan a harmadik hely, de sajnos a célfotó más eredményre jutott” – magyarázta a mob.hu-nak Liu Shaolin Sándor, aki egy ezred másodperccel maradt le az elődöntőről.
2014_02_10_Szocsi_osszefoglalo_Liu_2
A magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók csütörtökön folytatják szereplésüket az 1000 méter selejtezőjével, amelyben szintén mindhárman rajthoz állnak.

Keszler Andrea is búcsúzott a nők 500 méteres selejtezőjében.

A váltóval 2009-ben Európa-bajnok magyar versenyző a második futamba kapott besorolást, kifejezetten jól kezdett, ugyanis a rajt után az élre állt és pozícióját két körön át biztosan őrizte is. Aztán előbb az orosz Szofija Proszvirnova az egyik egyenesben kigyorsítva korcsolyázott elé, majd rögtön utána a tavalyi, debreceni világbajnokságon 1000 méteren bronzérmes brit Elise Christie vágott be elé a következő kanyarban. Úgy tűnt, mintha ettől ritmust tévesztett volna a 24 éves magyar, s végül negyedikként zárt futamában úgy, hogy a végén már nem volt esélye a továbbjutást érő első kettőben végeznie.
2014_02_10_Szocsi_osszefoglalo_Keszler_Andrea
“Sajnos három napja nem edzettünk ezen a jégen, csak a gyakorló jégcsarnokban. Ennek ellenére nem ezen múlt, nem sikerült jól ez a futam” – mondta Keszler Andrea.

A magyar női rövidpályás gyorskorcsolya váltó a negyedik helyen végzett a 3000 m-es elődöntőben, ami azt jelenti, hogy a B döntőben folytathatja szereplését.

A Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Lajtos Szandra összeállítású négyes kifejezetten jól kezdett, az 500 méter selejtezőjében kiesett Keszler az élre állt, s ezt a pozíciót megtartotta Heidum is, de a második váltásnál a magyarok szinte rögtön visszaestek az aranyéremre is legesélyesebbnek tartott dél-koreai és kanadai staféta mögé. Innentől esély sem volt a továbbjutásra, mert a két favorit messze elhúzott, ráadásul az oroszok is megelőzték a magyarokat és hiába volt még sok hátra, a sorrend már nem változott.
2014_02_10_Szocsi_osszefoglalo_Noi_valto
Keszler Andrea szerint az nagy csalódás, hogy még az oroszoktól is lemaradtak, azaz velük sem tudták tartani a lépést, márpedig ha szeretnének valami komolyat elérni a B döntőben, akkor ezen változtatniuk kell jövő hét keddig.

A jövő hét keddi B döntőben csak két riválisa lesz a magyaroknak, ugyanis Hollandiát kizárták az elődöntős futamában. Ez azt jelenti, ha magyar váltó csak az egyiket megelőzi a japán és az orosz négyesből, akkor Vancouver után ismét pontszerző helyen, azaz a legjobb hatban végez.
2014_02_10_Szocsi_osszefoglalo_Koni
Nagy Konrád a helyszínen nézte meg a mai short track versenyeket

/MTI, MOB, fotó: Kovács Anikó – MOB/

Li-ning Seat Törley Artificer
X