moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. május 15.

Misi bácsi, köszönjük!

„Szeretném a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséget egy professzionális szervezetté formálni. Működjön úgy, mint egy rendkívül hatékonyan létező, gazdasági társaság. Legyenek gyors, a sportolókat és a tagszervezeteket támogató döntéseink. Reményem és célom, hogy minden idők legsikeresebb téli olimpiáján vegyünk részt 2018-ban. Ezt természetesen elsősorban a rövidpályás gyorskorcsolyázók szereplésén keresztül várhatjuk, de például Tóth Ivett révén már egy másik szakág is képviseltetni tudja ott magát” – fogalmazott egy korábbi interjúban Orendi Mihály.

Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr, drága Misi bácsi, minden terved megvalósítottad. A világ azon kevés sportvezetőinek egyike vagy, aki tevőlegesen is részt vettél egy téli és egy nyári olimpiai bajnoki cím elnyerésében. Magyarország első téli olimpiai aranya mellett, Risztov Évát is az ötkarikás játékok dobogójának legfelső fokára segítetted rendíthetetlen hiteddel és kitartásoddal. Köszönjük eddigi munkádat, s kívánunk erőt és egészséget a Rád váró újabb feladatokhoz!

 

„Végre egy melós is odakerült” – így kommentálta a jochapress.hu egyik olvasója a hírt, amikor Orendi Mihály, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezetője lett a Magyar Olimpiai Bizottság téli sportokért felelős alelnöke, aki a Testnevelési Főiskolán végzett, majd négy évig az újfehértói gimnáziumban tanított. Itt végzett munkájának eredménye egy középiskolai országos bajnoki cím atlétika, illetve megyei bajnoki cím kosárlabda sportágban. Eltökéltségének és találékonyságának kitűnő példája annak a futópályának a megálmodása és megvalósítása, amely a gimnáziumot és a helyi kollégiumot kötötte össze, megteremtve ezzel a helyi atlétika sportág alapjait. 1973-ban a megyei művelődési osztályra kerülve az iskolai testnevelésért felelt hat és fél éven keresztül.

 

Ezt követően a Nyíregyházi VSC atlétikai szakosztályához vitt az útja, ahol 1980 és 1999 között szakmai vezetőként tevékenykedett. Közben párhuzamosan 1991-től a nyíregyházi városi stadion működéséért is felelt. Főszervezője volt a Nyíregyházán 1995-ben megrendezett Junior Atlétika Európa-bajnokságnak. 1980-ban első vidéki klubként nyerték meg az atlétikai szakosztályok országos pontversenyét, de ottléte két évtizede alatt mindig a legszűkebb élbolyban szerepeltek.

 1999. július 16-át követően újabb tizenöt esztendőn át naponta ingázott Nyíregyházáról a Debreceni Sportcentrumba, annak vezetőjeként. Neki köszönhető, hogy Debrecen városa felkerült a világ sporttérképére. Szervezője volt hat világbajnokságnak, tizenegy Európa-bajnokságnak, számos nemzetközi és hazai sporteseménynek. Mindig kiemelt figyelmet fordított az utánpótlás-nevelésre. A magyar sportiskolák között, valamint a felnőtt nemzetközi és hazai mezőnyben a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola versenyzői számtalan kiemelkedő eredményt értek el. Orendi Mihály több sportág (atlétika, triatlon, úszás) felkarolásában és Debrecenben történő meghonosításában is szerepet vállalt. Az olimpiai mozgalomban végzett munkájáért 2008-ban a Magyar Olimpiai Bizottság kitüntetését, a MOB-díjat vehetett át. A debreceni másfél évtized során 15 sportági szakszövetséggel dolgozott együtt rendszeresen, miközben 22 világversenyt rendezhetett Hajdúság fővárosa a koordinálása mellett. Büszke rá, hogy a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi docense.

2015 februárjában a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke, Kósa Lajos invitálására vállalta el az ügyvezető igazgatói teendőket. Utódjáról a pénteki tisztújító közgyűlésen megválasztott új elnökség szavaz majd.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X