moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. december 6.

A legrangosabb verseny a szocsi téli olimpia előtt

A 2014. január 15. és 19. között sorra kerülő budapesti műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságra 36 ország mintegy 180 versenyzőjét várják a szervezők.

“Ez lesz a legrangosabb verseny a szocsi téli olimpia előtt. Reméljük, sokan kilátogatnak majd a Syma Csarnokba” – mondta az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Sallak György, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója. aki hozzátette, a kontinensviadalról nagyjából 25 órát közvetít a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).
2013_12_06_Bp_FS_ID_EB_sajtaj_Sebestyen_Juli
Az Eb-n, amelynek hetedszer ad majd otthont Budapest,  jelen állás szerint hárman képviselik a magyar színeket: a férfiaknál Forgó Kristóf, míg a jégtáncosoknál Turóczi Dóra és Major Balázs lép jégre.

A 19 éves Forgó elmondta, alig négyesztendősen húzott először korcsolyát, s nagyon örül, hogy rögtön az első felnőtt évében sikerült kvalifikálnia magát az Eb-re, amelyen a legjobb 24-be szeretne jutni. Kristóf edzője Kulcsár Zsófia és Tóth Zoltán, akik elmondták, hogy elégedettek versenyzőjük fejlődésével, és bíznak benne, hogy a későbbiekben még sok örömet szerez majd a szurkolóknak.

A Turóczi, Major duó tagjai már 2006 óta együtt korcsolyáznak, s mindenképpen szeretnének az első húszban végezni.

„Vidám, fürge és igazán dinamikus párosról van szó.” – mesélt tanítványairól Berecz Ilona a jégtánc páros edzője. „Kedvezni szeretnénk a magyar szurkolóknak, így a Csárdáskirálynőre fognak korcsolyázni a versenyen”.

A páros az EB előtt még indul a téli Universiade-n jövő héten, majd – Kristóffal együtt – az országos bajnokságon, melyet a magyar szövetség közösen rendez a Cseh, Szlovák, Lengyel szövetségekkel. A magyar mezőny mellett így részt vesznek a Négy Ország Közös Bajnokságán ezeknek a nemzeteknek az élversenyzői is. Az esemény ebben az esztendőben Pozsonyban kerül megrendezésre.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, az Eb-győztesek kalocsai porcelánnal gazdagodnak, illetve a megnyitón jégre lép az immár edzőként dolgozó Sebestyén Júlia, aki éppen tíz éve, az előző budapesti kontinensviadalon ért pályafutása csúcsára azzal, hogy aranyérmet nyert.

2013_12_06_Bp_FS_ID_EB_sajtaj_Kalocsai_porcelan
A magyar műkorcsolya sporttal kapcsolatban elhangzott, hogy bár Szocsiba egyetlen magyar sem jutott ki, de a junior korosztályban vannak ígéretes versenyzők, így a 2018-as téli játékokon minden bizonnyal ismét lesznek magyar indulók ebben a sportágban. Bálint Csaba ágazati igazgató külön is kitért a hosszú távú koncepcióra, és kiemelte a közelmúltban indított Gyere korizni! programot, melynek célja a 4-7 éves gyerekekkel a korcsolyázás megismertetése, megszerettetése.

/MTI, MOKSZ; fotó: mob.hu/

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X