moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. február 21.

Kósa Lajos MOKSZ elnök már az olimpián szurkol a magyar korcsolyázóknak

„Az eddigieket tekintve ez a valaha volt legsikeresebb olimpiánk. Korábban maximum öt pontot szereztünk, most pedig már hatnál járunk, s még előttünk Tóth Ivett kvalifikációjával a kűr is. „Season’s Bestet” kapott. Szezonja legjobbját futotta.  Fejben is ott volt. Szocsiban még nem képviselte senki a műkorcsolya szakágat. A Short Trackes lányok – Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea és Kónya Zsófia – tegnap elképesztőek voltak. Olyan időt mentek, hogy a korábbi világcsúcson belül futottak, a hollandokkal együtt. Ezzel az idővel a döntőben is félpályát adtak volna a győztesnek. Fantasztikusan bírták, le a kalappal előttük! Szorosan követték a hollandokat. Ezt a magyar csúcsot, világbajnokságon sem fogják megdönteni egyhamar. Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang Ádó rajt-cél győzelmet arattak, ahogy tanítják. Nagyon szorítok Kecónak. Jól, éretten mozgott. Jászapáti Petra hosszú előzésbe kezdett kívülről, ami sokat kivett belőle. Ha nem mindenkit akar megelőzni, vissza tud talán váltani. De 19 éves, neki ez óriási tapasztalat. Innentől kezdve a férfi váltó döntőjében bármi megtörténhet. Hogy mi lesz a taktika, hát, nem irigylem sem Telegdi Attila Gyorsasági Ágazati Sportigazgatót, sem Bánhidi Ákos csapatvezetőt. Ha puha a jég, ha kemény, mindenkinek egyformán csúszik, jobbnak kell lenni. Phjongcshangban nem egyszerűen ott vagyunk a döntőben, hanem komoly pontszerzési eséllyel megyünk.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X