moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. szeptember 19.

Korcsolyaszakosztály alakul a DVTK-ban

Mintának szánt együttműködést alakít ki a MOKSZ és a DVTK Jegesmedvék klub. Az eddig önálló egyesületekként működő Havasszépe SE és Jégvirág Korcsolya Klub sportolói az egyik legeredményesebb magyar sportklub égisze alatt folytathatják tevékenységüket.

Többállomásos konzultációs sorozata keretében a MOKSZ ügyvezető igazgatója, Schulek Csaba, valamint a két ágazati sportigazgató, dr. Vardanjan Gurgen és Telegdi Attila hétfőn Miskolcon járt, hogy a DVTK Jegesmedvék klubelnökével, Egri Istvánnal együtt tájékoztassa a Havasszépe SE és a Jégvirág Korcsolya Klub sportolóinak szüleit az új törekvésekről.

Schulek Csaba elmondta: a kicsi, a szövetséghez laza szállal kötődő egyesületekben nehéz felügyelni a szakmai munkát, főleg, hogy az egyetlen szakképzett edzőjük, Vidrai Szabolcs is csak a hétvégéket tudja Miskolcon tölteni. Továbbá a két klub eddig külső megrendelőként bérelte a jeget a DVTK-tól, így drágán kapta azt, és háttérbe szorult a jégidők tekintetében. Ezeken szerettek volna változtatni.

„Központosított megoldást kerestünk annak érdekében, hogy a gyerekek, a szülők és az egyesületek is mind szakmailag, mind anyagilag jobban járjanak. Mivel a DVTK nagy múlttal rendelkező és nemzetközileg elismert klub, ami három megyében 2000 sportolóval és teljes sportszakmai stábbal működik, úgy gondoltuk, mindenképp érdemes kihasználni az általa nyújtott előnyöket. Ezért a Miskolcon folyó szakmai munkát a DVTK keretei közé helyeztük, így a jégdíj csökkenni, a szakmai munka pedig erősödni fog”– összegzett az ügyvezető igazgató.

Egri István megerősítette, hogy szakképzett edzők hiányában a szakmai munka valóban nem a megfelelő szinten folyt, mint mondta, 20 éve nem volt olyan miskolci versenyző, aki számottevő eredményt ért el. „Most folynak a tárgyalások a két klub sportolóinak átvételéről, és ezáltal a műkorcsolya- és szinkronkorcsolya-szakosztály létrehozásáról, amivel új fejezet nyílik a DVTK történetében”– fogalmazott.

Az együttműködés értelmében a DVTK megbízza Vidrai Szabolcsot, hogy szakosztályvezetőként irányítsa a műkorcsolya és a szinkronkorcsolya sportágak terén folyó munkát, és állítsa össze az edzői gárdát. Schulek Csaba hangsúlyozta: a MOKSZ elnöksége határozatot hozott arról, hogy a két klub sportolóinak szeptember 30-ig ingyenes átigazolást biztosítanak.

„A szülők – bár érthető módon óvatosak a nagy változás árnyékában – egyetértettek a törekvéseinkkel, ők is úgy látják, ez a jó irány. A Gyere korizni! program lényegét is vázoltuk nekik, vagyis eléjük tártuk, hogy szeretnénk kiválasztás útján tehetséges gyerekekkel feltölteni a rendszert, ami valószínűleg fel fogja kavarni az állóvizet, a jelenlegi versenyzőket keményebb munkára fogja sarkallni. Terveink szerint a következő hetekben az összes nagyvárosban hasonló konzultációt tartunk, hogy felmérjük a tagszervezetekben folyó szakmai tevékenység eredményességét, hatékonyságát. A miskolci átszervezés prototípus lesz, folyamatosan figyeljük az ottani történéseket, és ha bejönnek az elképzeléseink, a jövőben szeretnénk modellként alkalmazni.” 

(Bruckner Nóra – Fotó: Fiák Blanka)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X