moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. december 12.

26. Téli Universiade megnyitó a múlt és a jövő jegyében

Tegnap este az ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a 26. Téli Universiade az olaszországi Trentoban. A város főterén, a Dóm téren megrendezett ceremónián közel kétezer sportoló vett részt 61 országból, köztük a magyar csapat helyszínen tartózkodó tagjai.

A síelőket Berecz Anna zászlóvivő, a műkorcsolyázókat Turóczi Dóra és Major Balázs, a gyorskorcsolyázókat Orosz Beáta, Nagy Konrád és Szöllősi Szabolcs képviselte, az edzők, bírók és a csapatvezetés mellett.

Megnyitó beszédében Sergio Agnesi, a Szervező Bizottság elnöke kijelentette, hogy alig több, mint egy éve volt a városnak az esemény megszervezésére. „Trento az Universiade által közelebb kerül a sportvilág körforgásához. Mindez nem valósulhatott volna meg összefogás és áldozatvállalás nélkül. A létesítmények részben adottak voltak, de a sikerhez nagyon fontos volt az emberi tényező is.” Az elnök tolmácsolta Giorgio Napolitano, olasz köztársasági elnök üdvözletét, valamint megemlékezett Nelson Mandeláról is.

2013_12_12_Trento_Universiade_megnyito_2
Claude-Louis Gallien, a FISU elnöke lendületes beszédében jelezte: „Ez az esemény egy felejthetetlen pillanat lesz minden résztvevő életében, legyen az hallgató, versenyző, önkéntes, edző, bíró, néző. Te vagy itt, ez rólad szól, ez a Te pillanatod!” – zárta szavait az elnök.

Dr. Székely Mózes csapatvezető, a MEFS főtitkára az eseményen kiemelte, hogy “Magyarország eddig 6 érmet (2 bronz, 4 ezüst) ért el a Téli Olimpiákon, a legutolsót 1980-ban. A Téli Universiadék eddigi mérlege 3 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzérem, a legutóbbit 2011-ben szereztük, a rövidpályás gyorskorcsolyázók által. Az egyetemi hallgatóktól ez kitűnő eredmény. Bízunk abban, hogy a MEFS által összeállított Hajós Alfréd Terv 2020-ig nem csak az egyetemi élsportban, de a hallgatói szabadidősportban is hasonlóan sikeres lesz. A téli sportok üzenete az, hogy az egészség érdekében egész évben mozognunk kell.”
2013_12_12_Trento_Universiade_megnyito_3
A múlt és a jövő jegyében megkomponált ünnepségnek impozáns hátteret adott a trentoi dóm. Falára többek között kivetítették Ferenc pápát, amint meggyújtja és útjára indítja a lángot, még november elején, Rómában. Azt a lángot, melyet mások mellett négy olasz téli olimpiai bajnok hozott be Trento főterére, köztük Franco Nones-sel, az 1968-as Grenoble-i Téli Olimpia sífutó bajnokával.

A magyar versenyzők közül elsőként Berecz Anna síelő áll rajthoz péntek délelőtt, majd délután a Turóczi-Major jégtánc páros és gyorskorcsolyázóink is megkezdik versenyeiket.

A korcsolyasportot a már említett versenyzőkön kívül Berecz Ilona edző, valamint Bálint Csaba ágazati igazgató, az Universiade műkorcsolya versenyeinek bírója képviselte. A rövidpályás gyorskorcsolyázóink jövő hét elején érkeznek Trentoba.

Deregán Gábor – Trento
Fotó: Kovács György, MEFS2013_12_12_Trento_Universiade_megnyito_4

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X