moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. december 2.

A szinkronkorcsolya szakág felmérője 2013

2013_12_02_SYS_szakagfelmero_1
A múlt héten a MOKSZ szinkronkorcsolya szakága is megtartotta felmérőjét

A korábbi szezonnal ellentétben a mostani teszt során a szövetségnek célja volt a felnőtt (senior) csapaton kívül az utánpótlás korosztályok csapatainak a bevonása is. Így a hétvégén három város – Budapest, Székesfehérvár és Miskolc – 5 csapata mutatta be legújabb programját. A szinkronkorcsolyában, ellentétben a műkorcsolyával, a versenyszezon valamivel később kezdődik, jellemzően januártól áprilisig tart. Elmondható, hogy a csapatok most még javában a felkészülés fázisában tartanak. Ennek ellenére számos csapat be tudta mutatni teljes versenyprogramját, melyet a hazai szakemberek értékeltek.

A felmérő elsődleges célja a csapatok előrehaladásának a nyomon követése és a bírói stáb általi szakmai segítségnyújtás volt. A sportág dinamikus fejlődése, szabályrendszerének folyamatos változása, valamint a nemzetközi színvonal egyre magasabb szintje miatt nagy szükség van erre. Másrészt a 2008-as budapesti felnőtt világbajnokság után ismét Magyarországra érkezhet egy rangos szinkronkorcsolya esemény, ugyanis 2015-ben a Junior Világbajnokságnak Debrecen lesz a házigazdája. Annak érdekében, hogy a magyar csapat majd megfelelően tudja képviselni hazánkat ezen az eseményen, elkerülhetetlen egy több éves szisztematikus építkezés, melynek első fázisát képezheti ez a felmérő.

2013_12_02_SYS_szakagfelmero_2
A junior kategóriában (12-18 éves korosztály) a mostani hétvégén két csapat mutatkozott be, a budapesti Jeges-vegyes, valamint a székesfehérvári Black Rose csapata. A szakmai stáb egybehangzó értékelése, hogy a továbbiakban mindkét csapat esetében elsődleges szerepet kell, hogy kapjon a korcsolyázók technikai tudásának fejlesztése, a szinkron elemek tökéletesítése mellett, egy nemzetközi versenyen való megfelelő szerepléshez.

Az eggyel kisebb kategóriában – Advanced Novice (10-15 éves korosztály) – a Miskolci Jégvirág Korcsolya Klub csapata mutatta be programját. A fiatal és lendületes csapat korcsolyázóinak magas technikai tudása mindenkit lenyűgözött. Ez elsősorban a Miskolcon az északi országok mintájára kialakított utánpótlás nevelésnek köszönhető, ahol a műkorcsolya és a szinkronkorcsolya szervesen összekapcsolódik a klubon belül.

A legkisebb korosztályban a Jeges Vegyes Juvenille (>12év) csapata is jégre lépett. Ezen korosztály elsődleges célja, hogy a korcsolyázók megismerjék és elsajátítsák szinkronkorcsolya alapjait. Így a szakmai vélemények a stabil egyéni technikai tudás megalapozása mellett, ezen képességek fejlesztésének az ösztönzésére irányultak.

Végül, de nem utolsó sorban a senior kategória.
2013_12_02_SYS_szakagfelmero_3

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X