moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. március 16.

Szinkronkorcsolya Budapest Kupa: színes kavalkád a jégen és a lelátókon

43 csapattal indult útjára négy éve a Szinkronkorcsolya Budapest Kupa, az idei, egy hete véget ért 2018-as eseményen már 85 csapat vett részt. Ezzel immár a világ második legnagyobb nemzetközi versenye lett. A legelső szinkron csapatot 1956-ban alapította Dr. Richard Porter az Egyesült Államokban, ma már pedig az olimpiára kerülésért küzd a fiatal sportág. A Budapest Kupa is az olimpiai kampány jegyében telt.

Barátságok születtek

A sport nem csak a versenyről szól, még akkor sem, ha egy akkora eseményről van szó, mint a Budapest Kupa. Új nemzeteket ismerhetnek meg a résztvevők, sőt, átélhetnek egy kis kultúrsokkot is. „Nem volt egyszerű az ide utazásunk, hiszen eleve késett a gépünk a vihar miatt. Amikor leszálltunk akkor már jobb volt, mint vártuk, otthon sokkal rosszabb volt az idő. A legsokkolóbb dolog Magyarországon, az a magyar nyelv. Még szerencse, hogy sok segítőkész emberrel találkozunk, különben nehéz lenne boldogulni” – mesélték a brit Ice Stars csapat tagjai.

De nem csak a nemzetek közötti különbségek szembetűnők, hiszen egy dologban minden résztvevő hasonlít: a szinkronkorcsolya összeköti őket. Ezt élhette át két Juvenile korcsoportú csapat, a holland Illuminies és az orosz Team Junost. „Az első esténken elmentünk egy étterembe, és véletlenül éppen ott volt a Team Junost is. Másnap ugyanez történt, és mivel van a csapatunkban egy orosz lány, aki tudott fordítani, a két csapat elkezdett összebarátkozni” – mesélte a hollandok egyik edzője.

Ennél is felemelőbb élményben volt része a Team UTE Synchro legkisebbjeinek, akik egy jégen edzhettek a világ eddigi legeredményesebb csapatával, a magyar edzővel dolgozó svéd Team Surprise-zal. „Gyakorlatilag Dohány Andrea tartotta meg az edzést, a svéd lányok pedig beálltak a kicsik közé. Öröm volt nézni, ahogy a gyerekek követték és végrehajtották a mesteredző kemény utasításait, miközben megilletődve néztek fel a Team Surprise tagjaira. Nagyon aranyosak voltak, a svédek pedig nagyon rendesek, hogy így bántak velük!” – lelkendezett az egyik UTE-s édesapa. Abban pedig biztosak lehetünk: ezek a kislányok egy életre szóló motivációt kaptak.

A szurkolók sem unatkoztak

A csapatokkal szülők, más hozzátartozók, barátok is érkeztek az eseményre. „Másodszor járunk a testvérországunkban, a Basic Novice csapatunkat, a Team Ice Fire-t jöttünk támogatni” – mondta az egyik lengyel szurkoló. „Budapest gyönyörű, de a forgalom… Szörnyűek a dugók, Gdanskból jöttünk idáig, és nehezen vágtuk át magunkat a városon.”

A csapatok is kiállnak egymásért: gyakran lehetett látni az eseményen saját, más kategóriában versenyző honfitársaiknak szurkoló csoportokat a lelátón – nem voltak ezzel másképp az olaszok sem, akik tapsolva, kiabálva, énekelve biztatták barátaikat. „Bár mi csak vasárnap versenyzünk, már itt vagyunk, hogy egy másik olasz csapatnak. Az öltözőben is énekelni szoktunk, van egy motivációs dal, amit magunknak írtunk, ezzel hangolunk minden megmérettetés előtt” – mesélték a lelátón.

#WhyNotSynchro2022

#WhyNotSynchro2022 – ezzel a hashtaggel találkozhatott minden érdeklődő a Budapest Kupa összes kommunikációs felültén, és szerte a Vasas Jégcentrumban. A szinkronkorcsolya a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) reformprogramja, az OlympicAgenda2020 által biztosított előremutató lehetőségek segítségével az olimpiára való bekerülésért küzd. Erre legközelebb a 2022-es pekingi téli olimpián lehet lehetőségük: a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség a korábbi elutasító határozat után ismét felterjesztette a kérést a NOB bizottsága elé.

A Budapest Kupa idén csatlakozott a szinkronkorcsolyát népszersítő, és olimpiai törekvéseit terjesztő mozgalomhoz, a #WhyNotSynchro2022-höz, amelynek keretei között a zárónapon az eredményhirdetés után a csapatok megformálták az olimpiai ötkarikát a jégen. Hiszen miért ne szerepelhetne ez az izgalmas és látványos sportág is az olimpián?

Szinkronkorcsolya – először

És valóban: nem csak a szinkronkorcsolya visszatérő közönségét mozgatta meg a verseny, volt az önkéntesek között olyan, aki most látott először ilyet, és néhányan még a családtagjaikat is elhozták. „Korábban azt gondoltam, hogy a lányok általában szégyellősek. De ebben a csarnokban egyszerre két verseny volt: egy a jégen, egy pedig a lelátókon, a szurkolók között. Azok a csapatok amelyek éppen nem versenyeztek, rigmusokat kiabáltak a lelátókról barátaiknak, klubtársaiknak, énekeltek és szurkoltak” – mondta lenyűgözve az egyik önkéntes. „A nemzetek szinte a „kinek vannak a leghangosabb szurkolói” – nem hivatalos címért versengtek. Azt hittem, hogy a 2012-as londoni olimpián zajos magyarokként elhíresült hazai szurkolóknak sehol sem lehet ellenfele, de úgy tűnik, tévedtem” – osztotta meg első benyomásait a sportág közönségéről.

Szinkronkorcsolya – negyedszer

Már az első Budapest Kupán, 2015-ben látszott, hogy van igény erre az eseményre: 43 csapat jelentkezett a versenyre. Ekkor még a budapesti Jeges-Vegyes edzője, Bodnár Erika, és vele Tóth Márta, a magyar szinkronkorcsolya válogatott, a Team Passion egykori tagja szervezte meg, aki jelenleg a BudaSkate Sportegyesület szinkronkorcsolya edzéseit irányítja. 2016-ban csatlakozott Baksay Szabolcs is a szervezőkhöz, és immár második éve ketten viszik a rendezvényt Tóth Mártával.

„A jelen felállásban én a sportot, a csapatokkal való kapcsolattartást, a sportágspecifikus feltételeket és a folytonosságot képviselem, míg Szabolcs a célokat, jogi, gazdasági, pénzügyi hátteret és a körülményeket adja” – mondta Tóth Márta. „A versenyt immár második éve ketten szervezzük Szabolccsal. Nem is kell többet mondanom annál, minthogy idén már 15 ország 85 csapata lépett jégre a Budapest Kupán, köztük a több élvonalbeli Senior csapat, úgy mint az elmúlt két év világbajnoka, az orosz Team Paradise, a hatszoros világbajnok svéd Team Surprise, a német Team Berlin 1, vagy a második számú svéd csapat, a Team Boomerang” – tette hozzá.

És valóban: már a világ második legnagyobb nemzetközi versenyévé nőtte ki magát a Budapest Kupa. „Mertünk nagyot álmodni és tettünk is érte, hogy az álmaink megvalósuljanak. Idén nemcsak a résztvevő nemzetek és csapatok tekintetében léptünk mérföldkövet, hanem az ISU rendszerében elfoglalt helyünk szempontjából is. Ebben az évben a Junior és a Senior csapatok is világranglista pontokat szerezhettek már az eseményen. Sőt, olyan Senior csapat is volt itt, amelyik számára világbajnoki kvalifikációs versenynek számított a Budapest Kupa. Jó érzés látni, hogy a kezeink között formált verseny ilyen hangsúlyos lett!” – fejtette ki a szervező páros hölgy tagja.

„Több mint 20 éve vagyok vállalkozó, banki ügyviteli szoftverek fejlesztésével, európai uniós pályázati tanácsadással, energetikai projektek menedzselésével, valamint energetikához kapcsolódó kivitelezéssel foglalkozom” – kezdte a bemutatkozást Baksay Szabolcs. „A verseny szerevezéséhez azért szerettem volna csatlakozni, mert egyrészt megtetszett a szinkronkorcsolya, másrészt szerettem volna valamilyen módon kapcsolódni a lányom által választott sporthoz. Egyre jobban megismertem a sportágat, és rá kellett jönnöm, hogy tíz emberből kilenc még csak nem is hallott róla. Nem tetszett ez a helyzet, és azt a missziót találtam ki magamnak, hogy ezen változtassak” – mesélte a kezdetekről.

A Budapest Kupa fontos eszköz ebben: minden évben az egyik legfontosabb stratégiai cél a szervezők számára, hogy minél több nézőt hozzanak ki a versenyre. „Számunkra úgy tűnik, hogy ez a cél évről-évre teljesül, mivel minden évben sok ezer embernek mutatjuk be a szinkronkorcsolyázás legjavát. A három napos versenyen, a fő napon, vasárnap, közel teltház fogadta a Senior csapatokat.” – tette hozzá mosolyogva Baksay Szabolcs.

Jövőre pedig akár a vezető nemzetközi szinkronkorcsolya kupát, a salzburgi Mozart Cup-ot is túlszárnyalhatja a Budapest Kupa. Senior kategóriában már így is előrébb tart a magyar verseny, hiszen amíg a magyar fővárosba igazi sztárcsapatok is ellátogattak, addig Salzburgban a legerősebb a 2003-as bronzérmes kanadai Les Suprémes volt. Már csak öt csapattal és egy nemzettel jár előrébb a Mozart Cup – csak egy lépés jövőre ezt is megugrani.

(Mihályi Petra és Jámbor Máté)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X