moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. augusztus 9.

„Számolni kell velünk”

Szenior szinkronkorcsolya-válogatottunk, a Team Passion tagjai kéthetes intenzív edzőtáborban vesznek részt a Gyakorló Jégcsarnokban. A csapat, amely júniusban és júliusban a sportág úttörőjével, Dohány Andreával dolgozott új programjain, mindent megtesz azért, hogy a világbajnokságon előrelépjen az utóbbi három évben megszerzett 15. helyről.

A Team Passion kéthetes edzőtábora előtt idén nyáron is Dohány Andreával, a többszörös világbajnok svéd csapat, a Team Surprise edzőjével készülhetett. Ő koreografálta a programjaikat, és számos szakmai tanáccsal segítette válogatottunkat. „Andrea júniusban három napot töltött Budapesten, akkor összerakta a rövidprogramunkat, majd júliusban egy hétvége alatt megalkotta a kűr felét.Miután a szabályváltozások értelmében a bírók már nem –3-tól +3-ig, hanem –5-től +5-ig terjedő skálán értékelhetik az elemeket, még szigorúbban behatárolt, mi érhet pluszpontot: 0-s értéket is csak akkor adhatnak, ha jól látszik a forma. Ezért Andrea hangsúlyozta: amellett, hogy figyelünk a szinkronitásra, a legfontosabb, hogy a formákat tisztán bemutassuk. A programot is úgy állította össze, hogy ha csak egy nincs meg, az egész értelmezhetetlenné válik”– mondta Szabó Lilla, aki már a kezdetektől, 12 éve tagja a csapatnak.

„Andrea három dolgot emelt ki: formák, körívek, lendület. Azt kérte, hogy körívekben gondolkodjunk, lendülettel, a pályát jól kihasználva korcsolyázzunk. Ő ugyanis kifejezetten nem szereti azokat a csapatokat, akik mindent egy helyben csinálnak” – tette hozzá Afonyi Márti, aki a 7. szezont kezdi a válogatottal.

Gulyás Erika, a csapat vezetőedzője arról számolt be, hogy a Svédországban élő szakemberrel együtt igyekeztek kidolgozni azt a taktikát, amellyel a legtöbbet hozhatják ki a szezonból. „Andrea évről évre egyre erősebb, komplexebb programokat állít össze nekünk, igen nehéz átmenetekkel. Idén még inkább rámentünk a szinkronitásra, a formák precizitására, a gyors pozícióváltásokra, mert úgy gondoljuk, ez segíthet abban, hogy stabilan jó pontszámokat kapjunk a bíróktól az elemek kivitelezésére.”

Azt, hogy milyen zenéket választottak erre az idényre, meglepetésnek szánják, de annyit elárultak, hogy a tavalyi lazább hangvételű rövidprogram és spanyolos kűr után idén dinamikusabb, erőteljesebb zenére futják a rövidet, a kűrnek pedig története van, komoly, a szívüknek kedves témát dolgoz fel. A rövidprogramjukba Andrea a szabályváltozásoknak megfelelően egy új twizzle-sort is beépített, míg a kűr művészi elemekkel bővült. Mint mondják, ezek izgalmasabbá teszik a sportágat, ugyanis a régi szinkronelemeket ötvözik a műkorcsolyával.

Az edzőtábor során, amellett, hogy keményen dolgoznak a programjaik tökéletesítésén, a célkitűzések megfogalmazása, az egyéni érdekek összefésülése is fontos feladat. „Négyen távoztak az előző idény végén, a helyükre újak jöttek, van, aki műkorcsolyáról váltott a szinkronra. Többen lettünk, nagyon jó összetételű csapat alakult ki. Az biztos, hogy idén hamarabb kezdődik a szezon: terveink szerint már decemberben versenyzünk, aztán januárban a szokásokhoz híven Salzburgba megyünk a Mozart Kupára. Természetesen részt veszünk az országos bajnokságon, majd egy zágrábi megmérettetés, a Budapest Kupa és a vb következik. A célunk elsősorban az, hogy megkapjuk a programokra azokat a pontokat, szinteket, amiket elterveztünk”– mondta Márti.

„Elképesztően lelkes korcsolyázók jöttek, ami nagy lökést ad a csapatnak. Amikor azt hallod, az egyikük évek óta úgy járt műkorcsolyaedzésekre, hogy közölte az edzőjével: amint eléri a szeniorkorhatárt, megy a Passionbe, akkor azt érzed, érdemes csinálni ezt. Szerintem az új tagok integrálásával nem lesz probléma, és egészséges verseny alakul majd ki a helyekért. Mindenképp szeretnénk előrelépni a vb-n, a fő célunk, hogy megerősítsük a rólunk kialakult nemzetközi véleményt, miszerint számolni kell a csapattal”– fűzte hozzá Erika, akire az idei szezonban nagyobb teher hárul majd, a válogatott másik edzője, Sárközi Bettina ugyanis kisbabát vár, így nem utazik velük a versenyekre. A vezetőedző azt is elmesélte: felkérték őket, hogy október 12-én mutassanak be egy görkorcsolyás számot az Andrew Lloyd Webber 70. születésnapja alkalmából rendezett Webber 70! című show-n a Papp László Budapest Sportarénában, aminek nagy örömmel tesznek eleget.

(Bruckner Nóra – Fotó: Fiák Blanka)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X