moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2016. november 6.

Mindkét magyar váltó “A” döntős Calgaryban a világkupán

A Calgary világkupa második napján az 1500m és az első 500m távon avattak győztest, továbbá a váltók elődöntőire is sor került. 500m-en Liu Shaoang  5., Knoch Viktor 6. , míg 1500m-en Liu Shaolin Sándor a 7. helyet szerezte meg.

A délelőtti reményfutamokból 1500m-en Jászapáti Petrának sikerült bejutnia a délutáni elődöntőbe. Ott futamában a 6. helyen ért a célba. A fiatal versenyző ideje 2:21,850 új Junior A csúcs.

keszler_500m
Keszler Andrea az 500m negyeddöntőjében a futamának 4. helyén haladt át a célvonalon.

Férfi versenyzőink közül a Liu testvérek egészen az A döntőig meneteltek.
Az 500m dötőjében Liu Shaoang   a rajt utáni első körben a második helyről kicsúszott és nem ért a célba.

sanyika_vezet
Bátyja Liu Shaolin Sándor öt körrel a vége előtt az élre állt az 1500m fináléban. Amikor már csak 3 kör volt hátra az egyik kanyarban kicsúszott és öccse sorsára jutott. Hasonlóan járt a B döntős Burján Csaba is, aki  3 körrel a befejezés előtt a második helyen haladva a vezető amerikai Krueger korcsolyájának ütközve bukott, így ő sem ért be a célba.

knoch_calgary_500

Knoch Viktor viszont megnyerte az 500m B döntőjét.

A nap zárásaként a férfi 5000m váltó Liu Shaoang, Liu Shaolin Sandor, Burján Csaba, Knoch Viktor összeállításban mindhárom riválisát megelőzve futam győzelemmel jutott az elődöntőből  a fináléba.

A női 3000m-es elődöntőben a Kónya Zsófia, Keszler Andrea, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra alkotta négyes a kanadai váltó mögött a második helyen szintén bejutott a vasárnapi fináléba. Az idejük 4:07,718, ami új magyar csúcs.
Most fordult elő először a magyar gyorskorcsolya sport történetében, hogy női és férfi váltónk is A döntőben versenyez azonos világkupán.

A szombati nap magyar helyezései:

Férfiak:

500m: 5.Liu Shaoang, 6.Knoch Viktor,…21.Oláh Bence
1500m: 7.Liu Shaolin Sándor,…13.Burján Csaba, .. Varnyú Alex kizárva
A férfi 5000m váltó elődöntő A futamában 1. Magyarország
(A vasárnapi döntő résztvevői: Magyarország, Hollandia, Kanada, Korea)

Nők:

500m: 16. Keszler Andrea,…27. Kónya Zsófia,…35.Bácskai Sára Luca
1500m: 18. Jászapáti Petra,…34. Szilicei Németh Rebeka
A női 300m váltó elődöntő A futamában 1. Kanada, 2. Magyarország
(A vasárnapi döntő résztvevői: Kanada, Magyarország, Korea, Hollandia)

A nap eredményeit itt megtalálják.

A nap történéseit  videón itt megtekinthetik.

Fényképek a versenyről.

Vasárnap este 22.30-tól pedig az M4Sporton összefoglaló lesz a Calgary világkupa versenyről.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X