moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. január 21.

Malmö Short track EB: Harmadik a férfi váltó

Liu Shaolin Sándor és Heidum Bernadett jutott be az elődöntőbe 1000 méteren a malmői rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.

Heidum az utolsó futamban kapott helyet a legjobb 16 között, s a rajtot épp az ő beugrása miatt kellett megismételni. A második startnál aztán a magyar versenyző már türelmes volt, igaz, csupán negyediknek sorolt be. Ahogy teltek a körök, Heidum egyre határozottabban jött előre, s az utolsó kanyarban egy erőszakos előzéssel német riválisa elé került a második helyre, bebiztosítva ezzel elődöntős szereplését.
2013_01_21_Malmo_Shaolin
Liu Shaolin az összetettben vezető holland Sjinkie Knegttel került egy futamba a negyeddöntőben, s a négyesnek tagja volt a 2011-ben összetett Európa-bajnok francia Thibaut Fauconnet is. A magyar korcsolyázó jól kezdett, a harmadik helyen haladt Fauconnet és Knegt mögött, majd egy váratlanul és sikeresen indított támadással a holland elé került, aki azonnal megpróbálta visszaelőzni, de nagy igyekezetében elmérte a kanyart és elesett. Liu Shaolin így másodikként végzett Fauconnet mögött, ezzel bejutott az elődöntőbe.
A selejtezők után még állva maradt harmadik magyar, Knoch Viktor eltaktikázta futamát, amelyben csak negyedik lett, így nem került a legjobb nyolc közé.

A nők negyeddöntője egy óriási bukással kezdődött: az első futamban a brit Charlotte Gilmartin az egyik kanyarban megcsúszott, magával rántotta olasz riválisát is, s olyan szerencsétlenül csapódott a biztonsági szivacsokkal bélelt falnak, hogy nem is tudott felkelni a jégről.
A brit csapat orvosa és a pálya egészségügyi személyzete 10 percig dolgozott azon, hogy stabil fekvőhelyzetbe kerüljön a versenyző, akit aztán hordággyal vittek le a pályáról. Gilmartint később kórházba szállították, a verseny pedig 20 perc szünet után folytatódhatott.

Heidum az elődöntős futamában a rajt után a negyedik helyre sorolt be, s ezt a pozíciót tartotta, majd három körrel a célba érkezés előtt támadást indított az előtte haladó osztrák Veronika Windisch ellen, de a kanyarban megcsúszott, elesett és riválisával együtt a biztonsági szivacsnak ütközött. A versenybírók szerint Heidum bukását nem valamelyik ellenfele okozta, így a magyar korcsolyázó nem került be a fináléba.

A még juniorkorú Liu Shaolinnak francia, holland és orosz riválissal kellett megküzdenie a fináléba kerülésért, s bár a verseny nagy részében negyedikként haladt, a 2011-ben összetett Eb-t nyerő Thibaut Fauconnet esése miatt két körrel a vége előtt esélye nyílt feljönni a második helyre. A magyar korcsolyázó azonban későn indította el a támadását, és a célba érésnél, bár csak négy századdal, de lecsúszott a döntőt érő második pozícióról.
A fináléban a férfiaknál a holland van der Wart, míg a nőknél a brit Christie diadalmaskodott.

Heidum harmadik a szuperdöntőben, ötödik összetettben

Heidum harmadik lett a Malmőben zajló rövidpályás gyorskorcsolya Eb női szuperdöntőjében, ezzel összetettben az ötödik pozícióban zárt.

A szuperfináléban 3000 métert kellett teljesítenie annak a nyolc versenyzőnek, aki a pénteken kezdődött esemény három napján a három egyéni távon – 500, 1000 és 1500 méteren – a legtöbb pontot szerezte. A pontszerzéshez minden távon arra volt szükség, hogy a versenyző döntőbe jusson. Heidum pénteken 1500-on volt finalista, ötödik lett, ezzel öt ponthoz jutott, így lehetett ott a futamban.
A verseny első 1000 méterének megnyeréséért öt extra pontot lehetett gyűjteni, a végső győztes pedig 34 pontot adhatott hozzá addigi terméséhez. Heidum 1000 méter után ötödik volt, majd ahogyan fogytak a körök egyre feljebb küzdötte magát, hat körrel a célba érés előtt a harmadik helyért harcolt. A brit Elise Christie a hajrá kezdetén az egyik kanyarban túl sokat vállalt, elesett, ezzel Heidum előtt megnyílt az út, ő pedig az utolsó három körben már nem hibázott, és harmadikként ért célba. A magyar korcsolyázó így 13 ponttal lett gazdagabb, ezzel összetettben 18 ponttal az ötödik helyen zárt.
“Ezer méteren nem volt a legjobb az ötödik helyről rajtolni, mivel a táv rövid, és fontos a jó startpozíció. Ráadásul el is estem, fájlaltam a térdemet, de azért elindultam a szuperdöntőben, ami jól is sikerült, örültem a harmadik helynek” – nyilatkozta az MTI-nek Heidum, hozzátéve: a váltónál aztán nem sikerült időre megjavítani a korcsolyája kilazult csavarját, ezért nem ért fel a starthoz.

A férfiaknál a papírformának megfelelően holland-orosz csata zajlott a szuperdöntő megnyeréséért, s ebben ezúttal a hollandok voltak jobbak. A versenyt Freek van der Wart nyerte az összetettben addig vezető, címvédő honfitársa, Sjinkie Knegt előtt, a harmadik helyre az orosz Szemjon Jelisztratov ért oda.
Összetettben a nőknél az olasz Arianna Fontana megvédte tavalyi címét, míg a férfiaknál Freek van der Wart ezúttal legyőzte honfitársát.

Harmadik a magyar férfi váltó
2013_01_21_Malmo_Ferfi_valto_jegenA Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Béres Bence, Burján Csaba összeállítású staféta az olaszokat megelőzve, az oroszok és a hollandok mögött lett harmadik a csapatverseny döntőjében.
A magyarok jól kezdtek, de hamar látható volt, hogy az oroszokkal és a hollandokkal sem ők, sem az olaszok nem tudják tartani a tempót. Knochék azonban az olaszokkal felvették a versenyt, végig maguk mögött tartották riválisukat, és magabiztosan szerezték meg a bronzérmet.

A magyarok jól kezdtek, de az hamar látható volt, hogy az oroszokkal és a hollandokkal sem ők, sem az olaszok nem tudják tartani a tempót. Knochék azonban az olaszokkal felvették a versenyt, végig maguk mögött tartották riválisukat, és magabiztosan szerezték meg a bronzérmet. Az aranyat az oroszok, az ezüstöt a hollandok nyerték.

“A magyar férfi váltó a tavalyi Eb-n kilencedik volt, legutóbb 2009-ben szerzett bronzot Eb-n.
Igazából nem készültünk rá, hogy az oroszokkal vagy a hollandokkal versenyezzünk, tudatosan csak az olaszokra koncentráltunk, s nagyon nagy boldogság, hogy sikerült őket megvernünk, és harmadikként célba érnünk” – nyilatkozta az MTI-nek Béres Bence.

Liu Shaolin Sándor kifejtette, hogy a verseny előtt az angolokat tartották veszélyesnek, de aztán amikor legyőzték őket az elődöntőben, tudták, hogy jó eredmény lehet a vége.
“A fináléban az olaszokra készültünk, amikor láttam, hogy az utolsó két körben már nem bírják a tempót, nagyon boldog voltam, mert biztos voltam a bronzérmünkben” – tette hozzá a magyar gyorskorcsolyázó.

A női váltónak viszont nem sikerült jól a finálé: a Keszler Andrea, Lajtos Szandra, Kónya Zsófia hármas ezúttal kénytelen volt nélkülözni Heidum Bernadettet. Az egyéni összetett ötödik helyezettjének a szuperdöntő alatt eltört a csavar a korcsolyájában, és a váltóverseny döntőjének rajtjáig nem sikerült megjavítani a korcsolyát. Heidumot Tóth Patrícia helyettesítette a fináléban.
A csapaton meglátszott Heidum hiánya, az első két helyen haladó riválissal nem igazán tudta felvenni a versenyt, de a lengyeleket sokáig maga mögött tartotta. Néhány körrel a vége előtt azonban egy váltás után Keszler bizonytalanul indult el, majd a következő kanyar előtt elcsúszott, bukott, ezzel a váltó éremszerzési reménye elszállt. A döntőt a holland csapat nyerte, megelőzve a németeket és a lengyeleket.
2013_01_21_Malmo_Noi_valto_1
Rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság, Malmö

Férfiak:

1000m, Európa-bajnok: VAN DER WART Freek (Hollandia) 1:26.627m 2.AN Victor (Oroszország) 1:26.787, 3.ELISTRATOV Semen (Oroszország) 1:26.978, 4.KERSTHOLT Niels (Hollandia) 1:27.064, 5.CONFORTOLA Yuri (Olaszország),6.LIU SHAOLIN Sándor, …14.KNOCH Viktor
szuperdöntő (3000 m): 1.VAN DER WART Freek (Hollandia) 4:59.312, 2.KNEGT Sjinkie (Hollandia) 4:59.369, 3. ELISTRATOV Semen (Oroszország) 4:59.786, 4.CONFORTOLA Yuri (Olaszország) 5:00.157, 5.AN Victor (Oroszország) 5:00.436, 6.KONOPKO Bartosz (Lengyelország) 5:03.394
összetett, Eb: VAN DER WART Freek (Hollandia) 84, 2.KNEGT Sjinkie (Hollandia) 76, 3.GRIGOREV Vladimir (Oroszország) 41, 4.AN Victor (Oroszország) 39, 5.ELISTRATOV Semen (Oroszország) 31, 6.KERSTHOLT Niels (Hollandia) 30,…9.LIU SHAOLIN Sandor,…13.    KNOCH Viktor
2013_01_21_Malmo_Ferfi_valto_dobogon
férfi váltó (5000 m), Eb:Oroszország (Jevgenyij Kozulin, Viktor An, Szemjon Jelisztratov, Vlagyimir Grigorjev) 6:51.293, 2. Hollandia (Sjinkie Knegt, Freek van der Wart, Daan Breeuwsma, Niels Kerstholt) 6:51.465, 3. Magyarország (Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Béres Bence, Burján Csaba) 7:02.574
4.Olaszország 6:51.366, 5.Nagy-Britannia, 6.Németország

Nők:

1000m, Eb: 1.CHRISTIE Elise (Nagy-Britannia) 1:30.445, 2.FONTANA Arianna (Olaszország) 1:30.742, 3.TER MORS Jorien (Hollandia) 1:30.757, 4.BORODULINA Tatiana (Oroszország) 1:33.093, 5.NOVOTNA Katerina (Csehország), 6.VALCEPINA Martina (Olaszország),…8.HEIDUM Bernadett,…21.KESZLER Andrea,27.KONYA Zsófia
szuperdöntő (3000 m): 1. FONTANA Arianna (Olaszország) 6:12.987, 2. TER MORS Jorien (Hollandia) 6:13.268, 3. HEIDUM Bernadett 6:13.746, 4.BORODULINA Tatiana (Ortoszország) 6:14.719, 5.VALCEPINA Martina (Olaszország) 6:19.080, 6.MALISZEWSKA Patrycja (Lengyelország) 6:20.552
összetett, Eb: FONTANA Arianna (Olaszország) 110, 2.     CHRISTIE Elise (Nagy-Britannia) 70, 3.TER MORS Jorien (Hollandia) 60, 4.BORODULINA Tatiana (Oroszország) 32, 5.HEIDUM Bernadett 18, 6.MALISZEWSKA Patrycja (Lengyelország) 16,…18.KESZLER Andrea,…26.KONYA Zsófia
női váltó (3000 m), Eb: Hollandia (Lara van Ruijven, Jorien Ter Mors, Sanne van Kerkhof, Yara van Kerkhof) 4:18.569, 2. Németország (Tina Grassow, Christin Priebst, Julia Riedel, Bianca Walter) 4:18.692, 3. Lengyelország (Natalia Maliszewska, Patrycja Maliszewska, Aida Bella, Paula Bzura) 4:19.794, 4. Magyarország (Keszler Andrea, Lajtos Szandra, Kónya Zsófia, Tóth Patrícia) nem ért célba, 5.Oroszország, 6.Nagy-Britannia

További képek a fotóalbumban találhatóak.

(Forrás: MTI)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X